Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Népünk sokat ad arra, hogy az asztalon ne csak állandó asztalterítő, hanem ezen még étkezési időben abrosz, asztalabrosz is legyen. Kérdezik is : micsoda rossz köll mindön háznál? A felelet : abrosz. Húsvét napján a tápaiak hófehér abroszt terítenek az asztalra. Ebédhez tiszta abroszt kell teríteni — írja Tömörkény

143 —, hogy ne szülessenek kopaszon a gyerekek." Aki kezét az abroszba törli, pattanásokkal lesz tele. Kultikus jelentőségére utal, hogy régi hagyományok szerint a karácsonyi asztalra terített abroszból kell vetni a gabonát. A hozzáfűződő egyéb hiedelmeket a karácsonyeste szokáskincsénél soroljuk föl. Annak az abrosznak, amellyel a kenyértésztát letakarják, sütőabrosz az alkalmi neve. Ez Tápén valamikor abból a háziszövésű vastag vászonból készült, amelyből a gazda aratógatyáját is szabták. Nyári étkezésnél az abrosz elmaradhat. A szalvéta népünknél nem volt használatos, csak lassan terjed újabban. A téli étkezés bent a konyhában, kisházban megy végbe. Nagyon halavány tápai adataink arról szólnak, hogy a szabadkémény vasára akasztott bográcsban és a konyha földjén gyújtott tűzön főtt ételt ott közvetlenül a földre telepedve, körülülve fogyasztották el. Ismételjük, hogy a téli étkezés megszokott helye régebben a kisház, azaz téli lakószoba volt. A takaréktűzhely elterjedésével a konyha térfogata tágasabbá lett, azóta főleg itt étkeznek. Parasztnépünknél dologidőben hagyományosan megvan a három fő étkezési ido: frustok, ebéd, vacsora, Ehhez járult még kemény munka, így aratás, hordás, cséplés idején a délutáni uzsonna is. A régi ráérősebb öregek télidőben kétszer szoktak enni: reggel 9—10 és délután 4 óra tájban. A frustok, furustok, früstök, fölöstököm, újabban röggeli nem mutat olyan kialakult hagyományrendet, mint az ebéd és vacsora. Ezt az együttélő és dolgozó paraszti család sokrétű reggeli elfoglaltsága magyarázza : a jószágot kell ellátni, a felnőtteknek piacra, mezőre, szőlőbe, gyereknek iskolába különböző időpontban kell indulniok. A férfinép egy pohárka pálinkát vesz magához. Utána kenyér, szalonna, esetleg túró, főleg erőstúró, hozzá évszakonként zöldpaprika, vöröshagyma, hajában főtt krumpli. A szegedi férfivilág a tejet, illetőleg teát, tejeskávét — a két utóbbi a századforduló táján vált népünknél általánosabbá — ma sem sokra becsüli. A forralt bort, jól berumozott teát azonban télidőben szívesen megissza. Az asszonyok, gyerekek azonban lassan kezdenek már rákapni itt is a tejneműeknek reggeliként való fogyasztására. Amikor a gazdasszony egyéb dolgát abbahagyva ebédfőzéshez készülődik, tréfásan így adja tudtul el kéne zavarnia macskát a tüzhelyrül. Tudvalevő, hogy a fázós macska szívesen fekszik ide aludni. Főzés közben sor kerül az asztal előkészítésére, megtérítésére is. Az evőeszközök közül leghasználatosabb a kanál, utána pedig a kés. A villa igen lassan terjed. Tanyán, falun manapság is sűrűn megesik, hogy még a városi vendégnek sem adnak villát. A népnyelvi kalány alakban is emlegetett evőkanál legősibb formájában egyetlen darab fából van faragva. Vagy házilag készült, vagy vásárban, leginkább kanalas tótoktól vásárolták valamikor. Új korában színesre festették. Feje kerek volt. Tápén 143 SzN. 1912, 210. sz. 191