Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Ekkor már népünk is boltban vásárolta. A sáfránnyal való ízesítésnek sáfrányozás a neve, amely az első világháború nagy fűszerhiánya óta feledésnek indult. Nyilvánvaló, hogy fó'úri, kolostori kertekben hazánkban is már régóta termelik. A szegedi tájon való rendszeres sáfránykertészet is a gyevi uradalomban bukkan föl a XVIII. század második felében, ahol sáfrányfődek is voltak. Ezeket a sáfránykertész művelte. Sajnos, mindez már jó száz esztendeje a múlté, módjairól már nem szerezhettünk közvetlen fölvilágosítást. Egyes házaknál, így a tápaiak, újkígyósi dohánykertészek máig nevelnek a kertben egy-két sáfránybokrot. A tápaiak a megérett sáfrányvirágot édes, azaz forralatlan tejjel szokták felgyúrni, utána pedig a napra kiteríteni. Amikor kellően megszáradt, átszitálták, szitán átdörgölték és zacskóba tették. Ami a sáfrány régebbi szegedi múltját illeti, először — mint láttuk — az Alsóvárosi Glosszák növénynevei között orvosság gyanánt bukkan föl. Fuchsius Leonhardus könyvének XVII. századbeli bejegyzései között olvasható a tótsáfrány, másként sziklicesáfrány, ami azt bizonyítja, hogy a felvidéki sáfrányostótok, safranyikok már korán eljártak az Alföldre. Kovács János említi,

112 hogy a szegedi mezőkön is föllelhető vadsáfrány (Carthamus tinctorum) festőanyagként volt ismeretes szűcseink között. A subabőrt ezzel, mások pedig epergombával festették sárgára. Használatának már csak emlékezete él, mert a bolti szatinóber váltotta föl. Tápaiak szerint a sebre valamikor sáfrányos zsömlét is kötöttek. A főzött és szappannal kevert sáfránylét tápai fehérnépek régebben arcápolószerül is használták. A gyömbér még a századfordulón is kedveltebb fűszer volt, mint manapság. Főleg lakodalmi levesbe tették. Régebben gyomorbajról gyömbérrel beszórt tormalevéllel borogattak.

113 A majoránna jószagú fűszer, összetört állapotában majoránnapolyva, amelyet régebben levesbe, disznótorkor feladott friss kolbászba, hurkába tettek. Használata múlóban van. Régebben majorannából főzött fürdőben orvosolták a szélhüdéses embert és tagjait.

114 A szegedi ajkakon keménymag néven emlegetett kömény a legkedveltebb népi fűszerek közé tartozik : levesbe, savanyúkáposztába, befőttekbe, sós sütemény tetejére, továbbá ágyaspálinkába teszik. Leve szélvíz ellen foganatos.

115 Ezt Tápén székfűvirággal főzik össze. Leonhardus Fuchsius magyar glosszái között előfordul a disznókömény és vadkömény is, alkalmazásukról azonban nem szól. A babérlevél leginkább savanyúkáposztába, savanyúkrumpliba, gömböclevesbe kerül. A kapor a legkönnyebben hozzáférhető fűszerek közé tartozik, hiszen vadon no. Olykor azonban vetik is. Nyáron kovászos uborkát ízesítenek vele. Főznek levest, mártást is belőle. A tökkáposzta ízét is ez adja meg. Igazi túróslepény nincsen kapor nélkül. Olajba főzve a kolostori házipatika szerint daganatot kell vele kenegetni. A kapormagból főzött teát tápaiak hasmenésről tartják foganatosnak. Aki azt akarja, hogy szép kaporja legyen, a szajániak szerint korán reggel szótlanul menjen ki a kertbe. Markoljon föl földet és közben ezt mondja : kaport vetők.

116 A kapor mellett olykor szöllőlevél is került a kovászos uborkába, hogy jobb ízű legyen. * 112 Kovács 42. 113 UŐ390. 114 UŐ392. 116 Ért. 1907, 244.: Tömörkény. 116 Kálmány II, 109. 176