Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
A paprika hazai elterjedéséhez az is nagymértékben hozzájárult, hogy az 1831. évi kolerajárvány idején hasznos lázcsillapító szernek tekintik, és pálinkába áztatva, erősen fogyasztják. Szórnak azonban a kutak vizébe is. A paprikának ebből az országos népszerűsítésébó'l fó'leg a vásározó szegedi kofák, de a szlovák hátipatikárosok is kiveszik a részüket. Tudomásunk szerint különben Vedres István emlékezik meg először a paprika kereskedelmi jelentőségéről: „ha Magyarországba készek lesznek az Országutak és Hajókázható Tsatornák: sokféle Jószág, a mellynek hasznárul még most nem is álmodozunk, a kereskedésnek nevezetes tárgyává fog lenni, mint р. o. a vad Sáfrány és a Vörös Paprika, mellyek az előtt eggynéhány esztendőkkel szemben sem tűntek arra végre, hogy valaha a kereskedésnek valamelly tzikkelyét tsinállják: most pedig, már hellybe apiartzon, száz tallérra reá megyén az ára mázsájuknak." Ennek a piaci árusításnak érdekes szépirodalmi bizonysága olvasható Maróthy Mátyás és Nátly József drámai játékában, amely a nyelvújítás túlzásait pellengérezi ki: „írjunk keveset és jót, mert a nagy rossz munkának a kofákon kívül senki hasznát nem veszi. Ezek a nagy munkát örömest veszik, mert több vajat, paprikát takarhatnak bele." Öregek visszaemlékezései szerint már a múlt század derekán akadnak kofák, akik messzi vásárokra is elmennek a paprikával, így Lúgosra, Karánsebesre, Debrecenbe, Nagyváradra és más városokba, továbbá Horvátországba, Fiúméba is. Ezek a kofák ekhós szekéren jártak. Úgy vették meg az itthoniaktól a paprikát, hogy a zsákból ponyvára öntötték, és itcénként mérték föl, természetesen jól meg is púpozták. Később terjedt el az öregfont, tehát térfogat helyett áttértek a súly szerinti mérésre. A paprika a XIX. század derekától a vasúti és postai szállítás révén lassan, de biztosan meghódítja mindazokat a területeket, elsősorban a régi Magyarországot, illetőleg a Monarchiát, továbbá főleg az első világháború borshiánya következtében azokat a közép-európai országokat, ahol zsírral, esetleg faggyúval főznek, és a disznóhús fogyasztása dívik. Ez a bőségesebb, nehezebb táplálkozás ugyanis gazdagabb fűszerezést kíván, hogy mennél könnyebben váljék emészthetőbbé. A paprikának ezt az elsőrendű alkalmasságát az újabb orvosi megfigyelések, kutatások is rendre igazolták, vajjal és olajjal főző országokban a paprika nem tudott máig sem népszerűvé válni. A paprika a népies állatgyógyászatban is szerepel. így vész idején erős őrölt paprikát szórnak az aprójószág ivóedényébe. Úgy tartják, hogy a paprikatermelő és kikészítő házánál kapargáló tyúk tojásának sárgája sötétebb, és értékesebb a közönségesnél. Ezért a tápaiak a tyúkot paprikásszalonnával is szokták etetni. Ha lónak elállott a vizelete, nemzőszervébe erős őrölt vagy csöves paprikát szórnak, tesznek, hogy az így keletkezett inger a vizeletet megindítsa. Az ételek paprikázásáról az egyes ételfajtáknál emlékeztünk meg bővebben. A bors a paprika föltűnése előtt, de vele párhuzamosan azóta is a zsíros eledelek fűszerezésére, emésztésüknek elősegítésére szolgál. У 'an feketebors, ha pedig ezt héjától elválasztják : fehérbors. Állapota szerint van szömesbors és töröttbors. Az utóbbi megnevezés a régebbi zúzó technika emlékezetét őrzi. A bors belekerült a példabeszédbe is. Közismert a szegedi népnyelvben is : borsot tör az orra alá. Jelentéktelennek látszó dolog, jelentéktelen ember is okozhat meglepetést : kicsi a bors, de erős. Ha valakinek kíméletlenül, keményen megmondjuk az igazat, akkor odaborsolunk a szömibe. A sáfrány, illetőleg ennek sáfrányvirág néven emlegetett bibéje még a század elején is szinte elengedhetetlen fűszere volt a parasztkonyhán is a vasárnapi húslevesnek. 175
