Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Hajnali 3—4 óra tájban keltek, mindjárt indultak. Reggel 7 óra körül megálltak frustokolni, előfordult azonban — ha sietni kellett —, hogy vontatás közben falatozták a kenyeret és szalonnát. Az ebéd a hajón főtt, éspedig tetejetlen hajón a gulibában, tetejesen pedig a csárdában. Az abrakos együtt főzött a hajósokkal, de külön koszton voltak. Legtöbbször paprikáskrumpli, krumplistarhonya, hal volt az ebéd, de a frissen főzött vacsora is. Amíg ebéd után a kocsisok kissé lepihentek, az abrakos a lovakat látta el. A lovakat a zabló néven emlegetett, négy leszúrható vaskaróra — neve zablókaró — négy sarkánál fogva kifeszített kendervászonból etették. Egy zablóból egyszerre általában 8 ló evett: 3—3 a hosszabbik oldalán, 1—1 pedig a két végén. Ha még több lóval is vontattak, akkor a zablókat egymás mellé helyezték el. Úgy tartották, hogy a vontató ló abrakolásához jobb volt a zab, mint a kukorica. Ha mező adódott, akkor legeltették őket. Éjjel nem vontattak, legföljebb holdvilágnál. Nyáron jó időben a kocsisok a parton éjszakáztak, esős, hűvös időben azonban a hajóra húzódtak. A benyűgözött vagy partmenti fához kötött lovakra az abrakos vigyázott. Rossz időben födelet kerestek nekik is útbaeső ismerős falusi gazdáknál. Előfordult nemcsak ereszkedés, hanem vontatás közben is, hogy szelet hevertek, vagyis a heves ellenszél miatt vesztegelni voltak kénytelenek. „A szél kitudhatatlan — elmélkedik Tömörkény

18 — és formájában sohasem egy. Néha mérges, néha csöndes, és egymástól még abban is különbözik, hogy mely tájról van az érkezése... Ettől pedig függ a hajó sorsa, meg mindazoké, akik a hajón vannak." „A hajó — írja máshol — ha megrakják fával, még a tetejére is tesznek, nagy szelet fog, nagy oldalszélben nem mehet, mert a parthoz verődik, nem tehet hát mást, mint hogy kiköt és hever addig, amíg a szél mérge alább hagy.

19 A szélheverés nem szokott unalmasan folyni. A legénység vagy bemegy a kormányos lakásába, a csárdába, vagy pedig, ... van a hajó orrában egy kis fülke, a bas, hát ott tartózkodnak. Pár literes kis hordó mindig van a hajón, összehánynak némi pénzt borra, egy legény elmegy a hordóval a faluba érte s visszajővén, citeraszó mellett töltik az időt. Ritka ... hajó, amelyen citera ne volna. A nótákat tollal verik ki rajta, régi szomorú dalaikat búsan zengi a rézhúr: Csináltatsz-e rózsám diófakoporsót? Csináltatok, csináltatok márványkőkoporsót. Megismersz-ë engem három leány előtt? Megismerlek, megismertek egész világ előtt..."™ A szélheverés, teherre várás vagy más akadály miatt való kényszerű várakozást dánguba, másként dángova, röviden dángó néven is emlegették. Ha tétlenül, dologtalanul tölti az időt, akkor nemcsak a vízenjáró, hanem más szegedi szegényember is dángubáz, dángováz. A dánguba azonban nemcsak a vesztegelést jelentette, hanem a csökkentett napszámot is. * A hajózat akkor indult meg, amikor a jég már mögindult, majd az üdő kinyílt, amikor Üszögös Szent Péter már főszödte a csóvát. A vontatás eltartott novemberig, decemberig. Ha késő ősszel, korán befagyott a Tisza és bennerekedt a hajó, akkor a kocsisok a hajókormányostól igazoló írást kaptak, és hazafordultak. Ilyenkor is joguk volt a teljes bérhez, amit a hajósgazda ki is 18 Vízenjárók. 25. is Förgeteg János. 81. 20 Munkák és napok. 360. 16