Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Kásák, krumplis ételek A köles az európai ember legősibb táplálékai közé tartozik. Régiségét kultikus jellege, a néphagyományban való különös jelentősége is bizonyítja: a szaporaság, termékenység, bajelhárítás műveleteiben sűrűn előfordul. A boszorkánypörökben olvassuk: 1735. Egy bűbájos „az szántóvasat erősen meghevítette és arra kölest hintvén, mondotta: valamint ezen köles az szántóvason pattog, úgy fakadjon az orcáján, aki ellopta azon pénzt. A kölesszalma is szerepet kap : 1731. Másnapra reggel Molnárné az fürdőt megfőzvén, mely kölesszalmábul volt. Egész tyukmonyat is tett beléje és ház söprün által szűrte az fürdőt, megfürösztötted Nyoma van, hogy a köleskása a régi szegedi halottas hiedelemvilágban is előfordult, ami világosan mutatja a kása ősi, primitív kultuszát: a búzakenyér elterjedése előtt ezzel etették a halottat. A múlt század derekán még úgy tartották, hogy a halottat vissza lehet a családba idézni, ha főtt kását kanalanként a zugokba rakják és ezt mondják: pitty, pitty János (vagy ami éppen a neve). Mire a halott kívülről: Itt van Jánosi Csak be kell ereszteni. A szegedi népnyelvben a pitty-pitty madárfélét etetésre hívogató szó. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az emberi léleknek ősi szimbóluma a madáralak. A köles fogyasztását századunkra a kukorica, krumpli, rizs visszaszorította. Kölesből erjesztett ital volt a boza, amely nyilván Szegeden sem ismeretlen a középkorban. Erről még más összefüggésben megemlékezünk. A szűk esztendőben (1863) még sor került a köleslüszt őrlésére, köleskinyér sütésére. Általánosabb azonban a köleskása, sárgakása, vagyis a hántolt köles. A hántolást, más néven üttetést a kásamalom szokta végezni, amelyből a századfordulón még a Városban is akadt. A hántolt kását régebben bödönszerű, kétfülű, kásásfazék néven emlegetett cserépfazékban tartották. Arra, aki csípőre tett kézzel álldogál, a tápaiak máig szokták mondogatni : olyan mint ëgy kétfülű kásásfazék. Itt lehet megemlítenünk, hogy az öblös oldalú cserép-, újabban porcelántálnak kásástál a neve, pedig manapság már nem is kását, hanem paprikáshúst, főzeléket tálalnak bele. A kásafogyasztás régi elterjedtségét számos szólás, hasonlat is igazolja. Az egyhangú étrendet így jellemzik : híg kása, kemény kása, kásaleves, kása. Másként : változtatja, mint Csauszné a vastag ételt: híg kása, kemény kása, kásaleves, kása. Aztán újra kezdi. Tréfás dicséret : kása: az Isten áldása. Színesebb verbicai változata kása: az Isten áldása, ha a király möglátja: hasadbul is kiássa. Aki nagyokat szuszogva alszik, az fújja a kását. Az egyszer póruljárt és azóta óvatos emberre mondják : úgy mögégette a kása a szájat, hogy a tarhót is fúva őszi. Aki köntörfalaz, az a dolgot kerülgeti mint macska a forró kását. Az oktalan, fecsegő beszéd csak kását fúnni való. A málészájú, együgyű ember se hideg, se meleg mint a Kóbász Veron kásája. Aki vígan pipál, az pöfög mint fazékban a kása. Találó példabeszéd: vén embörnek kása a pecsönyéje, bor a patikája. Kálmány följegyzése szerint a szőregi kisgyereket e szavakkal biztatták a kásaevésre: ögyé fiam kását! A kis Jézus is kásán tanult ormi! Az elkészült köleskása sokáig tartja magában a meleget. Tréfásan emlegetik, hogy még Pestig sem hűl ki. A forró kása nemcsak a példabeszédbe, hanem a szegedi anekdota világába is belekerült. 39 Reizner IV, 484, 506. 130