A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Börcsök Vince: Adatok a szegediek borkereskedelméről és borfogyasztásáról

el maguknak. Mindenkinek kóstolót adtak, aki vásárolni akart. A hordó tetején egy dl-es poharakban a mustra. A hordó mellett ott volt a bor kiemelésére szolgáló lopó. A bekötött üvegből is tettek ki mintát. Nem volt mindenkinek fogata. Előfordult, hogy két db hét-tíz l-es bekötött üveget megtöltöttek borral, a fülénél fogva átkötötték egy kenderből készült törölközővel és úgy gyalogosan jobb és bal vállukon átvetve-váltogatva vitték a szegedi piacra. Egyik üveg elöl, a másik üveg hátul volt. Bejártak Szegedre, Szabadkára, miközben 20 km-t gyalogoltak. Az így árult pénzt nagyon megbecsülték. A Tisza menti feketeföldeken lakók trágyáért bort cseréltek. A jó öntvénytalajon nem kellett sűrűn trágyázni. Gazdag állatállomány mellett bőven volt trágyafelesleg. A homok pedig humuszban szegény, trágyaigényes. A vásárolt vagy cserélt trágyával nagyon takarékosan bántak. Kukoricavetéskor minden bokor helyét kivágták és kézzel kétösszemar ék trágyát tettek. Homokkal összekeverték és úgy vetették bele a kukoricaszemeket. A tápaiak megrakták kocsijukat trágyával, lerázódás ellen meg is locsolták és Szegeden keresztül indultak a homokra bort cserélni. A tanyákba behujángattak, míg valaki beinvitálta őket. Lerakták a trágyát, megtöltötték bekötött üvegeiket borral és indultak vissza. Különösen jelentős volt a forgalom a húsvéti bor miatt a nagyhéten. Ha a cserélők meg voltak elégedve egymással, tartós kapcsolat alakult ki köztük. Egy-két fával (hordóval) mindig maradt bor a pincében is. Amikor a tápaiak befejezték a trágyacserét, otthon borbálát tartottak. Beinvitálták a szomszédot: Igyunk 'égy kis trágyalevit — mondták tréfásan. Az idősebbek megszólták a trágyacserélőket: mer jó az t apai főd, de trágyázássá még jobb. Ugyancsak a Szeged környéki homokon szerezték be a bort a tápai lakodalmakhoz is. Vétel előtt alaposan ízlelgették, megvizsgálták színét és fényét. A fényes bor akkor értékes, ha fényét nem mesterségesen, kénezéssel alakítják ki. A túlkénezett bor fejfájást okoz. Nagyobb tételt a termelő szállította a lakodalmas házhoz. Az eladót is meghívták a lakodalomba és az köteles volt elfogadni a mögtisztölést. Ajándékot nem vártak tőle. A kocsmárosok is kialakították a maguk vevőkörét, a kocsma jellegzetes bormárkáját. Ilyen volt Szegeden a Nógrádi gyöngye, később Újszegeden a Liget gyöngye, amelynek szesztartalmát, színét, ízét, zamatát, olykor mesterségesen is, de állandósították. „Csak olyan bort szabad venni, amelyet a vendégek szeretnek, ha nem olyan ízű mint amilyenre rászoktak, elmaradoznak."

63 Ahogyan a mustnál mérővel állapítják meg a cukorfokot, úgy mérik a bor szeszfokát maiigán fokkal. Vidékünkön átlagban 18 cukorfokos must terem, amiből 11,5 maiigán fokos bor lesz. Ritka évjárat, amikor a termés eléri a 22-24 cukorfokot és megforrás után a 15-16 szeszfokot. A bor fokolása csak egyik módja a minőség megállapításának. A bor ízét kóstolgatni kell, de az igazi borszakértő a szájába vett bort nem nyeli le, hanem jól megforgatja, mögrágja és aztán kiköpi. Különösen akkor van erre szükség, ha egymás után több fajta borról kell véleményt mondani. FOGYASZTÁS Élnek a borral ünnepi alkalmakkor, de munkában is fogyasztják. A szőlővel bajlódó munkások gyakran munkabér kiegészítésként kialkudnak napi egy-egy liter bort. A magyar ember iszik örömében, iszik bánatában. A tőkés polgári szemlélet szerint a szegénység oka, hogy elitták pénzüket. Valóságban a kilátástalanság miatt ittak.

64 63 Tömörkény L, (1960) 359. 64 Katona I., (1963) 375. 245