Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

segítettek, hogy a Palánk legnagyobb része körül egymással párhuzamosan kettős árkot ástak : egy belső szélesebbet és egy külső keskenyebbet. A kettőt igen keskeny gát választotta el egymástól. A külső árok volt a nagy víz levezető árka, amelyen a Tisza vize apály idején egyszerűen keresztül folyt. A belső árok viszont nyilván vízszintezett volt, mert alsó vége a Tiszánál el volt zárva. A lezárás még a nagyobb vízállás idején megtörtént. így aztán a belső árkot állóvíz, a külső árkot pedig folyóvíz töltötte meg. Ennek az állóvíznek nyomai még a múlt század elején is megvoltak, a régi árok helyén megmaradt pocsolyákban. Ilyen volt a Hatrongyos a mai Szemklinika táján. Azt már nem tudjuk megmondani, hogy ezek az árkok a középkori várépítés idején természetesek voltak-e, vagyis a Vár és Palánk alaprajza szükségszerűen alkalmazkodott-e hozzájuk, vagypedig mesterségesen jöttek létre. Valószínűnek látszik mégis, hogy természetes vízfolyásokat, tiszai mellékágakat használtak föl eredetileg, és a szükségletek szerint regulázták, állandósították. A Palánk volt évszázadokon át a sókereskedelem középpontja, és a középkor utolsó századaiban Csongrád megye székhelye. A Várat a király olykor el is zálogosítja, ajándékozza. Amíg Alszeged és Felszeged, vagyis a mai Alsó- és Felsőváros a középkor folyamán különös városi kiváltságokat élvezett, addig a Várhoz tartozó Palánknak nem volt polgári önkormányzata. Ennek ellenére is az egész Város gazdasági súlypontja már a középkor végén a Latrán, Latorján volt, vagyis a Palánk és Vár között elterülő nagy térség, a mostani szegedi hídfő környéke (Roosewelt tér és Mórakert). Itt összpontosult a szárazföldi és víziforgalom évszázadokon át. Később és még a közelmúltban is a nép Halpiac, Makaipiac, Hídpiac néven szokta emlegetni. A középkori Palánk egyházi múltjáról és a Vár egykorú sorsáról részletesebben itt nem szólhatunk. Védettségénél fogva városlakó társadalmi elemek: iparosok, kereskedők, polgárok telepednek itt meg. Erről az 1522. évi tizedlajstrom palánki nevei tanúskodnak. Valamikor a Palánkból a Várba ennek a toronnyal erősített déli főkapuján, nagyjából a mai Klauzál szobor táján lehetett bejutni. Az előtte folyó árkon át felhúzható fahíd vezetett. A körülkerített Palánknak még két kijárata volt. Az egyik a városrész északnyugati sarkában, nagyjából a mai Kelemen és Aradi, azaz Hugo Victor utca találkozása táján. Itt is híd vezetett a mai Széchenyi tér helyén tátongó egykori üres térségre, amely — mint majd látni fogjuk — csak a XVIII. század folyamán kezd a Város életében szerepet játszani. Ez volt különben a Palánknak a XVII. században Palánkkapu néven emlegetett fo kapuja. Ezen át lehetett egyrészt a Várba, másfelől a tiszai komphoz, átkeléshez (traiectus), majd később az állandóbb hajóhídhoz eljutni. A Palánk két régi hosszanti főutcája: az egyenes Oskola és az ívszerűen meghajló Piarista utca. Ezek középkori elődjei a tizedlajstromban szereplő Plathea S. Demetrii és Plathea Magna. A hódoltság idején a Palánk szinte teljesen török városrésszé alakult át, osztozván a Vár közvetlen sorsában. Élete elég mozgalmas lehetett, mert egykorú török színházi előadásokról is van szűkszavú tudósításunk. Evlia Cselebi szerint kétszáz bolt, egy medresze, azaz török hittudományi iskola, két török kolostor, továbbá két török iskola is van benne. Török lakossága mellé jelentős számmal szivárognak be már ebben az időben is délszlávok. így a szerbeknek már a hódoltság idején, de nem a mostani helyen templomuk, sőt püspökük is van a Palánkban. A Palánk utcahálózatának legrégibb ismert megörökítése 1713-ból való. A térkép De la Croix Paitis császári mérnökkari tiszt gondos és szép munkája, amely 85