Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

nyilván még igen régi települési állapotokat tükröz vissza. A városrész alaprajza a középkorhoz képest alig változott lényegesen. Ezt a maradandóságot a török hatóságok keleti egykedvűsége, a bennszülött lakosság megkötött élete is valószínűvé teszi. Térképünkön a Palánk 12 háztömbre és 8 utcára oszlik. Világosan fölismerhető a mai Oskola, Eötvös, Somogyi, Oroszlán, Bajza és Révay utca, továbbá az egyetemi építkezésekkel megszűnt Szekfű és Ipar utca. Mindezeknek mai irányát tehát eredetinek, nyilván még középkorinak kell tekintenünk. Ez lett egyébként a XVIII. század folyamán kiépülő' barokk városrész váza is. Reizner János gondos és elfogadható számítása szerint itt a Palánkban ebben az idó'ben 125 háztelek, illetőleg lakóház állhatott, amelynek lakossága jórészt katonákból, továbbá magyar és szerb határőrökből állott. De la Croix Paitis tanúsága szerint a mai Belvárosnak a Palánkon kívül eső része, továbbá a későbbi Rókus a XVIII. század elején még teljesen lakatlan. Egyedül egy ék alakjában épülő házsorral találkozunk a Klauzál tér táján, amiből a mai Kárász, illetőleg Kígyó utca bontakozott ki. A szegedi Vár a XVIII. század elején — egészen 1718-ig, amíg a Temesköz a török kezén volt — elsőrangú katonai erősségnek számított. Újjáépítésének, nagyszabású kibővítésének gondolatával ezért állandóan foglalkoztak. Csillag alakú erődítési terv készült, amely a Városnak általában a mai kiskörúton belőli részét is magában foglalta volna. A terv leegyszerűsítve, földsánc formájában került csak megvalósításra, és Savoyai Jenő neve után Eugenius árka, a régi szegedi nép nyelvén csillagsánc, mélysánc néven volt ismeretes. Egészen a XVIII. század végéig fönnáll, csak a fokozatos betelepülés következtében kezd elenyészni. Ebbe az új Palánkba három nagy kapun lehet bejutni. A Pétörváradi, másként Szabadkai kapu a mai Kárász és Kölcsey utca, a Budai, másként Kecskeméti kapu a Kossuth Lajos sugárút és Vadász utca, a Csongorádi vagy Erdéli kapu a Fodor és Szent Mihály utca keresztezése táján volt. Az átjárásra felvonóhidak szolgáltak. A gyalogközlekedést három kiskapu is megkönnyítette. Az Eugenius árka sokszor szolgált árvízvédelemre is, funkciójában tehát megelőzte a körtöltést. A királyi kiváltságlevél (1719) nyomán, vagyis Szeged szabad királyi várossá nyilvánításával, illetőleg e jognak felújításával a palánki városkép kibővül. Miután az Ősi Palánk a bevándorló német, szerb, örmény, görög, bunyevác, majd zsidó, nemkülönben a visszamaradt és hamarosan elmagyarosodott török népesség gyarapodásával zsúfolttá lett, adva volt az Eugenius árkán belőli új védett terület betelepítése. A tanácsháza eddig Alsóvároson állott, most a Várral szemben újat építenek (1728), amely egyúttal az újjászülető polgárváros önérzetét is hatásos kifejezésre juttatta. Mint már említettük, az Eugenius árkának megépítése a Palánk területét nyugat felé, éppen a tanácsháza körül jelentősebb mértékben kiterjesztette. Az ütemesen szaporodó, főleg bevándorló német, majd zsidó lakosság is ide telepedik le. Egy 1739-bol való bécsi tervrajzon a régi Palánknak Raitzenstadt, azaz Rácváros, míg a frissen megszállott területeknek Deutsche Stadt, későbbi magyar nevén Külpalánk, Kupolánk a neve. Ezek az elnevezések természetesen csak hozzávetőlegesen tüntetik föl a valóságos helyzetet, hiszen a Palánkban németek, a Külpalánkban pedig magyarok is szép számmal laktak. A múlt század folyamán a Palánkban jelentős súlyponti eltolódás megy végbe, ami igen jellemző az akkori Szeged városi népéletére. Eddig a Város szíve ugyanis a Palánkban, az Oskola utcában volt. Öreg házai itt-ott még most is elárulnak vala86