Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Zsótér, Kálmán, Bárka, Csuka, Sajka, Árboc, Molnár, Malom, Liszt, Szillér, Tabán, Kémes utcanevek. Sajnos hiányzik a régi Epörjes, Gëcëman, Tarján, Kispest, Burgundia földrajzi neve hivatalos formában való megőrzése. Kíméletet, hatósági védelmet érdemelnek, mert társadalomtörténetet, helyi művelődést, törzsökös családok emlékezetét idézik a Szent Miklós utca, Szent György tér, Hóbiárt basa utca, továbbá a Rom (=cigányember), Sándor, Gál utcanevek, 39 A Kistisza utca hajós- és halászházai (XIX. század) Felsőváros honorácior, hivatalviselő polgársága a mai Dugonics és Teleki utcában élt. Ezeknek hajdani neve Szent György utca, Bírák utcája, illetőleg a családnévi eredetű Rúzsa utca volt. Talán nem lesz itt érdektelen megemlítenünk azt a mondai hagyományt, hogy a Dugonics utca 13. számú ház volt a magister sagarum, azaz Rózsa Dániel boszorkánymester kúriája. A régi, századunk elején lebontott Szent György-templom tornyát pedig boszorkányok tornya néven is emlegették, mert a monda szerint itt gyülekeztek a Gellért hegyre iparkodó szegedi bűbájosok. A vízelőtti felsővárosi utcaképhez hozzátartoztak a vízenjárók, főleg hajóácsok és molnárok háza eló'tt címer gyanánt földbeásott díszes hajóorrok és a bejárat elé rakott elhasznált malomkövek, amelyekről még szó lesz. 39 Ehhez még Péter L. kitűnő összefoglalása, Szeged utcanevei. Szeged 1974. Passim. 6* 83