Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

lány első vérzésétől egészen férjhezmeneteléig kint függ a piros kukorica. A várandós tápai asszonyok kukoricacsövet lopnak a száráról, hogy hosszúhajú gyermekük legyen. A kukorica termésének kukorkacsé a neve. Apácai hiedelem szerint amekkora jégcsapok ereszkednek Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, olyan hosszú lesz ősszel a kukoricacső. „Ha dús a kukorica — örökíti meg Tömörkény — sa szárán egymás mellett sok csövet vet, a csövek még kicsi korukban összeforrnak mint az ikrek, hármasával, néha ötösével is. Az ilyen azután mire megérik, olyan, mint az ember kezefeje : öt ujja van. Ez a Krisztus keze. Krisztus urunk valamely harmatos hajnalon napfölkelte előtt, látatlan ott járt a földben, s megsimogatta a kukoricaszárakat, de nem birt az Úr sem egészen látatlanul áldani, a keze nyoma ottmaradt." A vastagra fejlett kukoricacső alsótanyaiak megnevezése szerint tuskós. A fejletlen csőnek csörmőkukorica, a be nem ért, rosszul fejlődött termésnek pedig csefrekukorica, csefre a harkakötönyi neve. Az érett csövet a kukoricahaj, illetőleg a selymes szálú kukoricabajusz, kukoricaszakáll borítja. A kukoricaszár kalászra emlékeztető virágának zabja, Sövényházán lamja

27 a neve, amely úgy zászlódzik legfölül. A csövön van a kukoricaszöm, amelyet különösen régebben úgy morzsoltak le a kukoricacsuma, Tápén kukoricacsutna néven emlegetett csutkáról. A kukoricának Szegeden ismert fajtái a régebbiek közül: a nagyszemű lófogú kukorica, a kerekszemű magyarkukorica, az apró, szintén kerekszemű putyikukorica. Újabban meghonosodott fajták: az arankakukorica néven emlegetett cinquantino, elnépiesedett alakjában csiklandi, Tápén csirkandi. Hosszúszemű, sárga színű az aranybányai kukorica, horpadt szemű a bánkuti kukorica. A tüsköskukorica szeme kihegyesedik, jól pattogatható. Frissiben főzhető a fehérszemű, finom mazsolakukorica. Újkígyóson ismeretes a ciromai kukorica, Apácán meg a birkafogú kukorica. A tallókukorica két újabb, kedvelt fajtája a száznapos és hatvannapos kukorica. * A kukoricamunka első mozzanata a kukoricavetés. Régi módját Tömörkény írja

28 le: „Láttak már kukoricát vetni a régi mód szerint? Az nagyon furcsa. Ha a mezőn messziről nézi az ember az ilyen munkást, azt hiszi felőle, hogy a bolondját járja. Előbb áll, azután kinyújtja a bal lábát, és a lába sarkát beleszúrja a földbe. Azután visszakapja, lehajol, és a kukoricaszemet beleejti a lyukba, ami a sarka nyomán támadt. Most a másik lábával lép előre, megint lyukat nyom a sarkával, lehajol, fölegyenesedik, tapos, és így táncol tovább, mert a kukorica megkívánja, hogy ez a tánc az ő tiszteletére megtörténjen." Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy a homokon — különösen a tanyásodás első évtizedeiben — egy marék érett trágyát is dobtak a kukoricafészök néven emlegetett lyukba. Erre szórták a magot, a kukoricaszemet. Utána egy kapa homokot húztak rá. A vetés munkája bizony elég lassan haladt: egy lánc föld bevetéséhez egy nap kellett. A borozdára vetés úgy történik, hogy szántás közben az eke után a barázdába szórják tapasztalat szerint a kukoricaszemet. A következő fordulónál a földet ráfordítják. Ez a vetési mód feketeföldön járja. 27 Balassa, 111. 28 Tömörkény I., Bazsarózsák 124. 613