Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

tésre, új értelmezésre szorulnak. Erről a kérdésről a szegedi táj települési viszonyainál szólunk bővebben. A dohánynövény Szegeden való gyökérveréséről nincsenek biztos adataink. Kétségtelennek látszik, hogy még a XVII. században jelenik meg, és nyilvánvalóan a török kertkultúra közvetlen hatására ismeri meg népünk is. Takáts Sándor szerint éppen az ország déli részéről hordták szét és terjesztették a hazában a görög, örmény, rác kereskedők. Ennek következtében vált a dohány termesztése és élvezete Magyarországon is egyetemessé. Takáts Sándor úttörő kutatásaiból

2 tudjuk továbbá, hogy Ausztriában 1670-ben a császár a dohánykereskedelmet bérbe adja. Ennek appaldo, azaz bérlet az egykori neve. Hazánkban 1702-ben három bécsi és komáromi német kereskedő veszi bérbe az alsó-magyarországi dohánykereskedelmet. A szerződés (appaldatio) három évre szól. Egyidejűleg Lipót pátense is megjelenik, amely kimondja, hogy a dohányültetés Magyarországon teljesen szabad és állandó legyen. Az árusítás és szállítás azonban csak az appaldator néven emlegetett bérlőket illeti. Pipát is csak ők adhatnak el. A pátens nagy visszatetszést keltett az országban. Szegeden még dobosokat sem tudtak a kihirdetéséhez kapni. Sok huzavona után II. József 1784-ben eltörölte az appaldo-rendszert, és behozta az állami monopóliumot. Az uralkodó parancsára különben a legkitűnőbb magvakat osztották szét a termelők között, akiknek kezébe termesztési útmutatást is adtak.

3 Forrásaink szerint Szegeden 1719-ben már biztosan termesztenek dohányt,

4 amely 1737 óta különösen föllendült, és szögedi dohány néven került forgalomba. Vedres Istvánnak egy 1811-ben írott beadványából

5 tudjuk, hogy a szegedi tájon milyen körülmények között bontakozott ki nagyobb arányokban a dohánytermesztés : „A múlt század közepe táján Merschi ( = Mercy) generális Szeged várának Comendánsa Reszke nevezetű dűlőföldjén tulajdon embereivel plántáltatta a Dohányt legelőször és nemes bátorsággal elszánta magát ezen alsó világi Plántának meg Magyar hazafítására. Előre ellátván azt, hogy ezen erőss és kábító Palánta, valamint a külső országokban, úgy a magyar hazában is idővel igen szükséges és hasznos légyen, noha még akkor a Dohány nem is igen volt esméretes, következőképpen nagyon kelendő sem volt. Nem sajnálta tehát sem költségét, sem tulajdon fáradságát, tsak hogy a köznéppel megesmértesse azt, hogy a Dohány termesztésének gyümöltse elegendő képpen megfizeti a rajta tett fáradságot. Minekutána látták volna azt, pénzen a munkára fogadott emberei, hogy nem tsak a gabona termesztésbül, hanem a dohány művelésbül is el lehessen élni ; és az akkori üdőben ezért még több pénzt is kaptának mint a gabonáért; önként, s maguk számára is kezdették a dohányt termeszteni; ezek példájukra más emberek is belekaptak a dohány termesztésbe, s onnét, az az a Reszke nevezetű Szegedi földrül származtak Térvárra, Rabéra, Klárafalvára s tovább egész Bánátba; nemkülönben Bátskába, a Tisza és Maros mellékeire a dohány kertészek. Általvitte ezen dohány termesztést Tolna Vármegyébe volt Hőgyészi uradalmába is a nevezett Generális — és ki nem láttya most már azt, hogy: hány száz ezer ember éljen a dohány termesztésbül? hány milliom 2 Takáts S., A dohány elterjedése és az első dohánymonopólium hazánkban. Magyar Gazdaságtörténelmi szemle 1898. 3 Doháay-termesztésről való rövid oktatás melly a nemes magyar haza- és galitziabéli dohánytermesztők kedvekért kibotsátatott. Budán, A Pesti Királi Fő Oskolák betűivel 1790-dik Esztendőben. 4 Reizner, III, 429. 5 Közli Farkas L., Vedres István mérnök élete és működése. Szeged 1937, 142. 601