Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

forintokkal gazdagodott ezáltal a Haza? — Melly kimondhatatlan haszna légyen ebbül a Státusnak." A XVIII. század második felétől kezdve mintegy száz éven át Szeged a hazai dohánykereskedelemnek is egyik fő fészke. Születésének, kibontakozásának történeti és társadalmi körülményeit nagyjából már ismerjük. Termesztik Alsóvároson, Röszkén, Tápén, továbbá az egykori Érdődy-, később Pallavicini-uradalom dohánykertész-faluiban : Hantházán, Dócban, Anyáson, Sövényházán és más szomszédos helyeken, így a Károlyi-uradalomhoz tartozó Csanyteleken. Az értékesítés Szegeden a népiesen abalda néven emlegetett dohánybeváltóban megy végbe. A közvetítésbe a helybeli szerb, görög, majd zsidó kereskedővilág, így a Sina, Deánovics, Wodianer és Koppéli család is belekapcsolódik. A szállítás leginkább a tiszai bőgőshajókon történik, legtöbbször Pest, illetőleg Bécs felé. Tudjuk azonban, hogy 1793-ban 40 hajórakományt vittek a Tiszán, Dunán, Száván, Kulpán Károlyvárosig, majd innen Triesztig. Egy-egy hajó terhe 2500 mázsa volt.

6 Ezen az útvonalon nyilván később is szállítottak. A Wodianer-cég a szegedi dohánnyal a francia földet is meghódította.

7 A leveles dohány mázsája ekkoriban 6—7 forint volt. A dohánykertészek, csúfolódó, tréfás nevükön gányók, dohánygányók, másként kukások nem voltak úrbéres jobbágyok, hanem bérlők, akik különböző időre kötöttek a királyi kamarával, illetőleg urasággal szerződést. Minden bérlőcsalád kapott bizonyos nagyságú, rendesen 20 hold földnyi, numerus, nom'érus néven emlegetett bérletet. Ebből 4 holdat dohánnyal volt köteles beültetni.

8 Tizedet nem kellett adnia. Mindezekről máshol bővebben is szólunk. Takács Lajos mutat rá,

9 hogy a XVIII. században főleg az úrbérrendezés nyomán mind általánosabbá válik az allodiális gazdálkodás. Ennek következtében a zsellérré szegényedett parasztság sokszor vesz vándorbotot a kezébe és vállal idénymunkát (aratás, nyomtatás). Másfelől azonban kisebb földterületen kialakul a munkaigényes, belterjes műveléssel járó gazdasági növények (dohány, kukorica) termesztése. Szeged városának a XVIII. század folyamán rohamosan gyarapodó népe is fölismeri az új helyzetet és vagy a céhes képesítéshez nem kötött iparágakban, továbbá a közlekedésben: vízi és szárazföldi fuvarozásban, vagy a földmívelés modernebb módjaiban, különlegességi kultúrák, főleg kapásnövények kertszerű termesztésében keresi boldogulását. Jellemző, hogy valamennyi Amerikából átplántált modern kultúrnövény. Itt most természetesen csak a dohány érdekel bennünket. Szintén Takács Lajos fejtegeti, hogy a dohánytermesztés megváltozott gazdasági és társadalmi körülményeivel a dézsmaszedést már nem lehetett összeegyeztetni. A földesurak tehát vagy bért, vagy bizonyos kialkudott mennyiségű dohányt kértek, a termesztést pedig teljesen ráhagyták e szerződéses viszonyban álló zsellérekre. Vizsgáljuk most meg a folyamatot a mi tájunkra vonatkoztatva. Csongrád megye a hódoltság idején elnéptelenedett. így Sövényháza népe 1660 táján a sanyargatások elől Szegedre húzódik. A pusztán ezután a mieink, azaz a szegediek legeltetnek. A felszabadulás után a szegedi kamarai felügyelőség kezelte. 6 Reizner, II. 16. 7 Grócz Imre adata. 8 A kukások az alsótanyaiakból halasi földre települt Harkakötönyben századunk első évtizedeiben nagygazdáknál jellemző módon szintén 4 hold dohányföldet műveltek meg feléből. Járt még nekik 1 hold kukoricaföld, lakás, aprójószág tartása. 9 Takács L., A dohánytermesztés kibontakozása a jobbágykor végén a nyomásos gazdálkodású területeken. Ethn. 1959. 602