Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Az ember gazol, ha a kapavetemény, vagyis kapásnövény bokrai közül csak a gazt kapálja ki. Erre főleg szárazság idején kerül sor, nehogy a tő közvetlen környékének még meglévő nedvességét elvesztegesse. Ha az alsótanyai ember a dinnyenövényt kapálja körül, akkor bokrol. Amikor kapával körültöltögeti a szegedi ember a krumpli-, dohány- vagy paprikabokrot, akkor aláhúz, másként tőt, tőtöget. Ez az utolsó, harmadik kapálás. Újabban kezdik elhagyni, csak rendesen kapálnak helyette, mert a nyári melegekben a növény megsínyli, ha elszigetelik, és hozzá még száraz talajt is húznak köréje. Olykor a kapafok használatára is sor kerül. A kukoricát, babot sokszor úgy vetik, hogy a kapafokkal kis fészket ütnek a földbe, és ebbe dobják a magot. Néha vele jelölik meg a kiültetendő paprikapalánta helyét is. Szokták a hantokat is ütögetni, széttörni vele. Legáltalánosabb a szántóföldi kapa, de különleges rendeltetése és formája szerint több megkülönböztető neve és fajtája is van. A dohánykapa alul kihegyesedik. A kis eggyelőkapa a cukorrépa egyelésére való. A keskeny, hegyesélű hajmakapa a hagyma vagy más kerti vetemény megmunkálására szolgál. A másik vége olykor villaalakban végződik. Ezzel akkor borzolják meg a földet, amikor nem gazos, csak száraz. A hegyes, háromszögletű kinyitókapa rózsakertészek szerszáma, szemzésnél veszik elő. A hosszúkás vasú, keskeny nyitókapa szőlőnyitásnál használatos. A szőlőkapálásnál a szőllőkapa, karaszoló járja. A szőlőmunkánál bővebben jellemezzük. A szántóföldi kapáláshoz az utolsó félszázadban modernebb, szaporább eszközök is elterjedtek. A tolókapa ekére emlékeztető, szarvánál kézbefogható, keréken járó kapa. Tápai neve: dikkölő, Felsőtanyán kerekeskapa, ószentiváni nevén taszigáló. Az ekekapa, lókapa keréken járó tolókapa, amelyet egylóval vontatnak. A rajta lévő ekevasak száma szerint van háromas ekekapa, négyes ekekapa. Részei tápai megnevezés szerint: göröndő, göröndőkerék, elsőkapa, hátulsókapa. Az ekekapa a századfordulón tűnik föl. Ma már kovácsok is meg tudják csinálni. Hosszában kapálnak vele szabályos sorokban elvetett kapásnövényeket, így paprikát is. Az ekekapázás, lókapázás, népünk ajkán sokszor sorolás már általános — mint mondottuk — a paprika, kukorica, krumpli hosszában való gondozásánál. Föltétele, hogy a bokrok egyenes sorban és kellő távolságban álljanak egymástól. Keresztben, népiesen a közökben máig nélkülözhetetlen a kézikapával való közölés. Dohány A szegedi táj a XVIII. század folyamán és a XIX. század első felében az ország legelső dohánytermelő vidékei közé tartozott. A szegedi dohánykultúra nemcsak gazdasági jelentőségénél, szakmai kiválóságánál fogva híres, hanem a táj településtörténetére, hódoltság után való újranépesedésére is jelentős hatással volt. A dohánykertészet ihleti és magyarázza ugyanis a szegedi nép délvidéki kirajzását, amely nagyjából 1770—1860 között ment végbe. A Torontál megyei dohánykertészek „kizárólag szegedi származású magyar gyarmatosok" — állapítja meg a múlt század negyvenes éveiben egy szakember.

1 A népmozgalom lényegében, nagy vonásokban Szentkláray Jenő, Vass Pál, Kálmány Lajos, Reizner János kutatásaiból és Banner János rövid summázatából ismeretes ugyan, de eredményeik már alapos kiegészí1 Grócz I., Feleletek a Magyar Gazdasági Egyesület dohánytermesztést illető kérdéseire. Bébáról, Szeged vidékéről. Magyar Gazda 1843,32. sz. 600 ^ • í Szakkëoyvt*ra v ••