Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Forma), mellyet egy tolókával be lehet zárni, hogy a gabona, kedvére ki ne fojjon akkor, amikor a vermet felnyittják. — A verem felső száján a vermet, a gabonát megtömik és tapodják, s akkor egy dugót tesznek rá, melly a gabonát megfeküdje, betakarja és nyomja. Erre befedik azt téglával s betapasztják; utoljára egy tserép fedővel, az eső és hó ellen befedik. — A verembe, ahhoz szabott alkalmatos lépcsőkön hordják fel a gabonát, mint az 5-dik Formán, g h-ik lépcsőkön, vagy a 7-dik Formán, ab de fúton láthatni. — Több ilyen vermeket egy rakásba építeni, sokkal gazdaságosabb és alkalmatosabb is, úgy a mint azt az 5, -6, -7-dik formák mutatják, a hol egy 10 öl szélességű 20 különbféle nagyságú vermeket lehet szemlélni; mellyekbe együtt 7—8 ezer posonyi mérő gabona könnyen elfér. Azt a középső vermet (A) vagy gabonaveremnek lehet fordítani, vagy pedig a tsősz lakhelye lehet; mellybe ha kinek tetszik konyhát és kéményt is építtethet." Nyilvánvaló, hogy Vedres merített a helyi hagyományból,^ de ugyanakkor az ő szerkezete is mintául szolgált a későbbi parasztvermeknek. így a sövényháziak, ószentivániak emlékeznek rá, hogy régebben az udvaron állítottak boglyakemence alakú, sárból rakott, kitapasztott, olykor ki is égetett kivül-belül fehérre meszelt hombárt is. Négyszögletes, mintegy 1

X1 m nagyságú ajtaját a kocsi magasságának megfelelően vágták. Jázován járta a náddá beszűtt hombár is. Tanyán a tárolásnak a gazda vagyoni lehetőségeihez képest sok fajtája, változata volt. így a kamra egy része, szöglete méternyi magasban deszkával vagy vályogfallal ládaszerűen el van rekesztve, feneke pedig igen gondosan kitapasztva. Külön teteje nincs. Van olyan is, hogy pinceszerű, borospincéül is szolgáló vályogépület emeletét alkotja. Alapja itt is a tapasztott föld. Olykor csak egyszerűen a kamra egyik szögletébe öntik a gabonát. A búza, gabona eladása, tréfás régieskedő szóval idegön péz szörzése főleg az első világháború előtt bent a Városban történt. Az első búzapiac egészen a Vízig a mostani Dugonics téren volt. Régi följegyzés szerint a múlt század elején két gémeskút is állott rajta. Itt volt több vidéki, főleg temesközi földesúr ügynöksége, gabonakereskedő háza is, amelyekből még áll a Sulkovszky-, Vedres-, Vajda-ház. Itt volt a Vadembör vendégfogadó. A Víz után a piac a Szent István térre került, amelyet népünk mai napig egyszerűen Búzapiac néven emleget. Tömörkény Viszik a pénzt kifelé с klasszikus novellájában

76 örökíti meg a tanyai ember búzaeladását a századforduló táján. „A kocsit ilyenkor előkászolítják. A tengelyeket jól megkenik, nemkülönben a kerekek agyát. Egy kis kenőcs megy a rúd fordítójára is, hogy könnyebben csússzon. Akkor a kamrában zsákba öntik a búzát, jó sok zsákba, mert akármilyen vékonynak látszik is a pusztai kocsi, sok terhet elbír. Ez a dorozsmai bognárok és kovácsok tudományának köszönhető ... A kocsi ezután megindul, lassan döcögve a homokos úton ... Amire megvirrad, beérnek a búzapiacra ... Már van ott sok kocsi, akik közelebb laknak, hamarabb érkeznek. Ha nincs is ott gazdájuk, meg lehet ismerni, hogy melyik melyik. Ez a vastagkerekü a nagy lovakkal, az rác kocsi. Ez a hosszú, ez a sváb kocsi. Ezek a Tisza másik oldaláról jönnek. János beáll a sorba, és leveti a lovak istrángját. Két zsákot a kocsisaroglyához tesz le, és kinyitja, hogy azokból vidáman mosolyog elő a búza. Jönni kezdenek azonnal ama férfiak, akik cendzál néven ismeretesek, és elhaladván János zsákjai mellett, óvatos tekintetet vetnek a búzára. A búza szép, de nem szólnak semmit. János sem szól semmit, ellenben inkább a felhőket vizsgálja ... 76 Tömörkény /., Förgeteg János. 279. 566