Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Tarisznyázni kezd. Szalonnát vesz elő és az alkalmat fölhasználván, hozzá egy pékgyerektől zsömlyét vásárol. E tökéletes úrimód mellett van, amikor jönnek cendzálok és nézni kezdik a búzát, eregetvén egyik kezükből a másikba. — Köll nyóc negyven? — Nem köll — int a szalonnavágó bicskával János. — Hát nyóc negyvenöt? — Nem. Nyóc kilencven az ára. A vásárlók tovább mennek ... Az idő azután elérkezett arra, hogy János odaszóljon a legközelebbi szomszédhoz: — Kend milyen árban tartja? — Nyóc hetvenötre, felebarátom, — feleli az ember, aki a felebarátomnál fogva nazarénus. — Tiszta a búza? — Tiszta, egészen tiszta. Ha a dolog így áll, a nyolc kilencvenről le kell menni ... Közben jön Czicza Miska, akire a városi gyerekek siccet szoktak kiabálni, s ezért szerfölött haragszik, bár egyébként csak koldus. Ez a piac a területe, itt nem bántják a gyerekek, mert jó hosszú nyélen szokott lenni a tanyaiak ostorszíjja. Két tarisznyája is van Czicza Miskának. Csak olyan zsákvászonból valók, keresztbe vetve a vállán. Azokkal ér János elé, énekelve a könyörgést: Hajtsd mög keménységünket, Hevítsd hidegségünket, Térítsd a tévedteket... János két kézzel nyúl a zsákba, és abból egy összemarok búzát kivéve, Czicza Miksa tarisznyájába önti ... Jön egy úr János felé, valami nagyobbfajta kereskedő vagy malmos lehet, mert két-három cendzál csak úgy messziről halad utána. Ránéz a zsákra és önkénytelen mondja: — Ejnye, de szép búza. Milyen tiszta! — Nagyon sokat fürdött növendék korában, — mondja János, példázván ezzel a szerfölött való tavaszi esőket. — Maga termelte? — kérdezi az úr. — Nem, — feleli János — én csak elvetöttem, a föld terömte. János ötletére a kocsisorok között halk nevetés, és bajusz alatt való mosolygás suhan végig, mert az úrféle megtréfálása a legkedvesebb mulatságok közé tartozik. — Nyolc hetven, — szól az úr. — Nyóc hetvenöt, — válaszol János. Az úrféle elhúzza Jánostól az egyik kezét, maga elé tartja, és belecsap. Jól van, most már lehet menni a magtárba. A zsákokat János beköti, fölteszi a kocsira, felöltözteti a lovakat is ... A magtárba, ahová elhajt, már csak be kell önteni a búzát a többi közé, miután előbb súlyra a piacon a hatósági mázsán megméretett. Arról a céduláról, amit ott kapott, számítják ki az árát ... Pénzeit azon bőrtárcába rakja, amely a mellény legfelső gombjához köttetik. A vásár így megtörténvén, a kocsiban az üresen maradt zsákokból most egészen helyes ülést rendez János ... Ahogy ezt elvégezte, most már csakugyan megy ám kifelé és viszi a pénzt be a tanyák világába..." A búza a magtárból vagy malomba került, vagy le a Tiszapartra, ahonnan olcsó víziúton jó száz éven keresztül a bőggőshajók rengeteg gabonát szállítottak Pest, Győr, Bécs felé. Hatalmas gabonaraktárak voltak a palánki és felsővárosi partokon. Minderről azonban a víziközlekedésnél szólunk bővebben. 567