Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

kötik be, hanem egy darab erős vászonnal fűzik be." A kövér embernek tápaiak szerint akkora a hasa, mint az ásztorkás zsák. Az újbúza, újkinyér, újbúzakinyér ünnepléséről, kultikus jelentőségéről a kenyér hiedelemvilágánál szólunk. A búza, liszt állandó helye általában a kamra, komra, amelyet Tápén gabonás. Sövényházán életösház néven is emlegetnek. A szegediesen hombár alakban élő hombár, kihalt tápai szóval fislang voltaképpen nagyméretű gabonatartó láda, amely fából készül. A szegedi asztalosok 1803. évi árszabásában életláda néven fordul elő. Elet Ládának minden vékája 1 fi. Az újabb hombárok teljesen dísztelenek. Közepükön rendesen összetartó vasvessző is van. Régebbi változata a szuszi alakban hangoztatott, kisebb mértékű, tölgyfából faragott szuszék, amelynek külső oldalán a szegedi tájon is bevésett mértani díszítések, sőt madár és búzakalász ábrázolások voltak.

74 A födele háztetőszerűen kicsúcsosodott. A hajdani sövényhambár sövényből font, belül kitapasztott, sőt kimeszelt hombár, amelyet a régi tápaiak ászokra szoktak állítani. Volt akkora is közöttük, hogy tarogján lehetett belejárni. Egy hírmondójának rendes ajtaja, kis ablaka, teteje van, és kint áll az udvarban. Szükség esetén el is vontatható. Ez a forma a szegedi tájon nyilván általánosabb volt, és az árvízveszedelmek tették szükségessé, hogy mozgatni, vontatni is lehessen. Tápaiak gabonájukat padláson is tartották. A másik jellegzetes gabonatároló alkalmatosság a boglyakemencére emlékeztető búzásveröm, amelynek tartósított, célszerűbb változatát Vedres István alkotta meg. Ehhez tudnunk kell, hogy a napóleoni háborúk a Temesközben, Békésben, Csanádban hatalmas gabonakonjunktúrát teremtenek. Szegeden hajózzák be messze tájak mezőgazdasági javait. A gabonatárolás, főleg a dohosodás magtárak híján súlyos gondokat okoz. Ezen kíván segíteni Vedres, amikor a maga vedresházi birtokán boglyakemence alakú, felső nyílású gabonás vermeket épít. A máig fennmaradt tervekből kitűnik, hogy Vedres kellően tudta értékelni a népi építészetnek mind szerkezeti világát, mind pedig a szegedi környezetben található olcsó anyagokkal (sár, vessző) való fölényes bánni tudását. „A termés bősége — írja

75 — s az elegendő Magtárok híjjánossága, — egyfelől bőség, másfelől szükség, arra kényszerítettek engem, hogy mivel a földben, ennek lapájos fekvése miatt nem lehetett, tehát földszint építtessek vermeket. Téglám elegendő lévén, építtettem, egyenes húzómban ollyanforma vermeket, mint amiilyenek a magyar kenyérsütő úgynevezett bogjakementzék ; valamint az ezen tudósétáshoz ragasztott, és az azt kívánók kedvekért készült Táblán, az 1-ső és 2-dik Formák mutattják. A verem tetején nyílás van, a gabona betöltögetésére ; alant pedig kibotsátására. Az öt verem tetejét egybefoglaltattam 2 hosszú gerendával, melyeket megdeszkáztattam, hogy a vermek felett könnyen lehessen munkálkodni. Megtöltvén ezen vermeket gabonával, berakattam azoknak alsó-felső nyílásait kőművesesen, hogy semmi külső levegő a gabonához nem férhetett. így maradt a gabona, következő esztendei haszonvételig, a mikor azt minden hiba nélkül is olly épen eresztgettem ki a vermekből, mintha csak előttevaló nap töltöttem volna beléjök." „Ezen vermek falának — folytatja tovább Vedres — a vastagsága egy téglahosszúság, sárral rakva és kivül-belül tapasztva: mely, minekutánna magában kiszárad, ki kell égetni, úgy hogy a verembelső színe piros, az egész verem száraz legyen. — Az alsó szájának a belső ajtaján, van egy félhóldforma nyílás (3-, 4-dik 74 Kovács 194. 75 Vedres L, Vedresházi gabonavermek. Nemzeti Gazda 321. Idézi Nagy Z., Vedres István művészeti munkássága. Bp. 1956, 30. 565