Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

lyik alsóvárosi vendéglőben szokott történni. Utána mindjárt a szűrűcsősz, szalmacsősz választása következett. Az egészet áldomás fejezte be. Az öreggazda feladata volt a csősz ellenőrzése, a gépfogadás előkészítése és irányítása, a szérű rendbentartásaról való gondoskodás, a hatóságokkal való esetleges tárgyalás, a rendeletek, előírások végrehajtása, a szérűskerti cséplés sorrendjének méltányos megállapítása. Tiszteletdíjul tükrönként 1 kg búza és némi pénzösszeg illette. Ezt a csekélységet az áldomásokon sokszorosan túlfizette, miután tisztségét böcsületbeli feladatnak tekintette. Nála volt a szürükönyv, vagyis a szérűsgazdaság névsorát, adatait tartalmazó könyv. A szalmacsősz járandósága volt az ingyen lakás, a szérűskertben lévő csőszházban. Övé volt a szérűárok fűtermése és a tűzutakon való szabad legeltetés. Minden tükörtől 8, legutóbb 13 kg búza illette, amelyet nyomban a cséplőgépnél kimértek neki. Akiknek nem volt tükrük, de engedélyből más tükrén csépeltettek: 2, újabban 5 kg búzát adtak. Ha a tükörgazdák megbízásából szalmát vagy egyéb rakományt, így szérűre hordott trágyarakást eladott, a vételár 3%-a őt illette. Hasonlóképpen az ő markát ütötte a hajtópénz, talpallópénz is, vagyis a szérűskertben tettenért és elfogott tolvajtól fizetett váltságdíj. Ha netalán gazdát fogott volna el, ennek többet kellett fizetnie, mint az idegennek. Ha a tolvaj megtagadta a fizetést, a csősznek joga volt az öreggazda elé vagy a rendőrségre kísérni. Ezzel szemben a csősz köteles volt az esetleges károkat a tükörgazdának megtéríteni. Ezért az utóbbi időkben 150 kg búzát kellett évenként az öreggazdánál letétbe helyeznie. Tömörkény is hírt ad arról, hogy a századfordulón hideg telek idején a hajléktalanok, csavargók a szérűskerti kazlakban vonták meg magukat. Innen a polgári boglyalakó nevük. „Mikor beköszönt — írja

58 Tömörkény István — az első őszi éjszaka, amidőn összeszárad a hidegtől a falevél, s másnap lehullik, a csavargóvilág, amely addig bokrok alatt, sétányok padjain, épülő házak boltozatában töltötte az az éjszakát, éjjeli szállás után lát." A rendőrség tehát végigjárta, boglyázta többször is a szérűt: „A biztos járni kezd a boglyák közt és botját az oldalukhoz ütögeti. Ahol a boglya nem szól szemmit, csak a szalma zizegése hallatszik, onnan tovább megy. Olyanforma ez, mint amikor a hordót kopogtatja az ember, s a kongásából kitalálja, hogy van-e bor benne. A bot itt-ott koppan. Csizmatalpon vagy emberlábszáron. Azt aztán megrázzák, s beleszólnak a boglyába a tulajdonoshoz: hé, gyere ki! A nyomorúság elesett alakjai egymásután következnek elő. Némelyik nagyon alszik, s nem ébred föl, azt úgy kell kihúzni." Pár napi börtönt kaptak, azután aki nem volt idevaló, hazazsuppolták, a többi azonban hamarosan visszatért a boglyába. Mint mondottuk, a szűrűtükör, röviden tükör egy-egy gazdának parcellája a szérűskertben. A sarkaira eső tükörnek saroktükör neve is járta. Átlagos mérete 400, Tápén 800 négyszögöl, amelyen több gazda is megosztozhatott. Akinek a nevén szerepelt, az volt a tulajdonképpeni tükörgazda. Az egymásmelletti tükrök gazdáit szűrüszomszéd néven emlegették és becsülték. Olykor kölcsönösen meghívták egymást családi ünnepekre, így főleg lakodalmakra is. Meg kell még említenünk, hogy a szérűskertnek volt elkülönített, közös része is, nevezetesen az árpaszürü, másként árparakodó. Az árpát ugyanis vagy a búzacséplés kezdete előtt, vagy befejezése után csépelték, hogy mindezzel az intézkedéssel megmegakadályozzák a búzával való keveredést. A szérű a városi gazdák háztartásának, gazdaságának szerves tartozéka, a kert maradványa volt, egészen a termelőszövetkezeti rendszer gyökérveréséig. A városi háztelkek a Víz után kisebbek lettek, a tűzvédelem és ellenőrzés szigorúbbá vált. 58 Tömörkény I., Gerendás szobákból 151, 157. 550