Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
пек a fejihön, oszt ebbe a hámba fogd be. Legeltesd, akkó mögüthetöd az ekét. Az Isten émönt, az ördög mög visszagyütt. Mögén csak aszongya, hogy üsse mög a szögény embör az eke ódalát. Ádám csakugyan az ördöghön vágta a kötőféket, befogta, aztán mögütötte az ekét, azúta az eke nem jár magátú. Az ördög pejló lőtt. Ádám befogta, azúta mindön ló húzza az ekét. Máshol láttuk, hogy a szegedi tájon az eke már a XI. században ismeretes. Rendszeres áttekintésünk azonban csak a XVIII. századtól van. Vedres István jegyezte föl 22 , hogy ebben az időben népünk az erdős Baranyából szerzi be ekéit. Kétségtelen, hogy ez még faeke, ritkább nevén fagöröndős eke volt, amelyet öregek máig emlegetnek. Egy helybeli verselő, Тагу Pál így jellemezte 23 1830 táján: Eke két szarva talpastul Szántóvas ráütve, Címer, címer szeg és faszeg, Ködök és eke beütve. Tengely, nagyobb és kisebb kerék, Göröndő és kakasszeg, Váltó, váltószeg s csoroszlya Császárszeg, ragasztószeg Patying, kormány, farék, bakra Üsztöke, cságatyús tézsla. Ennek ragasztószege: Járom s ennek vas szege. Járombeli fa a hozzá Tartozandó bélfával, Bélfa szege a szükséges Csikojtóval alfával. Mindszenten él még a bíbiceke emlékezete, de jellemezni már nem tudták. A mai vaseke a régi faekéhez hasonlóan szintén két fő részből áll. Az egyik a tajiga, a. másik a voltaképpeni eke. A taliga részei a tajigatengöly, tajigatengő; a két tajigakerék: a kisebbnek kiskerék, a nagyobbnak borozdakerék, Alsótanyán, Harkakötönyben hajszáskerék a neve; a tajigaszög, vagyis a tengelyvégbe dugott szög a kerekek kiesésének megakadályozására; a tajigarúd: a taligából kiágazó rúd, amelynek szabadon álló végébe akasztott hámfa, más néven kisafa, kisefa elé fogják a lovakat. Négy lóval való szántásnál a húzólánc, csatlólánc vége is ide kerül. A taliga további részei a cságatyú, cságattyú, ritkább nevén váltó : a tengelyre szerelt lyukakkal ellátott erős vasív, amely a rúd, közvetve pedig a szántás barázdaszélességének szabályozására szolgál. A cságattyúszög: láncon függő vasszög a cságattyúnak a taligarúdhoz való rögzítésére a kívánt lyukon. A koszorú: újabban a taligatengelyre szerelt, szárain lyukakkal ellátott, U-alakú függőleges vasív, amelyen az eke gerendelyét tartó vánkus a két vánkusszög segítségével a barázdamélység érdekében le-föl, a barázdaszélesség érdekében pedig jobbra-balra állítható. A gyöplűtartó: a koszorú tetején lévő két vaskampó, amelybe a szántógyeplőt akasztják, mert ellenkező esetben a ló könnyen belegabalyodnék. A tajigalánc, másként patinglánc, ritkán vezérlánc, Újkígyóson húzólánc : erős lánc, amely a taligát a vánkosnál fogva az ekéhez, pontosabban ahhoz a gerendelyre keresztben ráerősített, és két végén kampóval ellátott, erős lapos vasrudacskához fűzi. Ennek pating, patying, ritkán harántvas a neve. A bal patingláncon van az uborka, Tápén kulacs, Szőregen lakat : a gerendelyt szabályozó szerkezet, hogy az eke kisebbet vagy nagyobbat szántson. A boszorkánypörökben előfordul a 22 Vedres I., A sívány homokság 116. 23 Tömörkény L, Mesterszók. Nyr. 1904, 411. 526
