Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Rúzsán mesélik, hogy egy béres kedvezni akart a gazdájának: szántás közben mindig künnebb rakta a határkarót. Meghalt. Az új béres már harmadik éjszaka hallotta a hangját: de nehéz, huva tögyem? Az új ember azonnal jámbornak mondta a gazdát, azaz felmondott. Hasonlóképpen a többiek is. Végül az utolsónak a gazda két disznót igért, ha megmarad. Ez azután meg is felelt a hangnak: odatödd, ahunnan legelsőbb elvötted. Ezt vártam — szólt a hang, a hazajáró lélek. Most már nem háborgatta a házat. Sajátos alsótanyai szokás a fődkóstolás: a megveendő, alku alatt lévő föld minőségének, zsírosságának, halmazállapotának vizsgálata, ujjak között való morzsolgatása, tenyérbe szórogatással, nyálazással. Ez nyilván a birtokbavétel mágikus módja, amelynek tudata már elhomályosult. Az összefüggő, egymással szomszédos szántóföldek birtokosainak érdekközössége, társadalmi egysége volt egészen szocialista mezőgazdaságunk kialakulásáig a gazdaság. Gyökerei nyilvánvalóan még a XVIII. századig nyúlnak vissza, amikor a Várost környező feketeföldeken az egyéni birtoklás kibontakozott. „Az a szokás áll fönn — olvassuk egy régi szegedi újságcikkben

17 —, hogy a szántóföldek jókora, többszáz holdból álló kerületekre osztatnak föl. Minden kerület egy-egy gazdaság, és van egy öreg gazdája és két csősze. Az öreg gazda ingyen ügyel föl a csőszökre, a kutak jókarban létére, a csőszök pedig csőszbért szednek be az egyes gazdáktól. Az öreg gazda évente egyszer, vagy többször gazdasági gyűlést hirdettet a csőszök által, s e gyűlés, nem törődve azzal, hogy a néhány száz gazdából talán csak 10—15 jelent meg, határoz a csőszök sorsa fölött alkuszik velük jövőre, de határoz, hogy mi történjék a tarlókkal és kiadja őket haszonbérbe." A jellemzés lényegében találó. Hozzá kell azonban ehhez még tennünk, hogy az öreggazda a többiek bizalmából látta el tiszteletbeli feladatát. Hozzá kísérte be a csősz a tetten ért tolvajokat és helátása szerint ő adta át azután őket a hatóságnak. Ő járt el szükség (útügyek, földárja stb.) esetén néhány gazdatársával a hivatalokban is. A szérűgazdaságokról máshol még bővebben is szólunk. A gazdasággyűlés az öreggazda összehívására valamelyik külvárosi kocsmában gyülekezett össze, ahol megbeszélték az időszerű kérdéseket. Különös érdeklődést váltott ki a csőszfogadás, amely rendesen vízkereszt táján történt.

18 Az öreggazda előre értesítette a birtokos gazdákat, hogy legyenek ott. Megjelentek azok is, akik csősznek ajánlkoztak. Ha a tavalyi csősz megfelelt, őt választották meg. Ellenkező esetben azt, aki mellé a legtöbb gazda állott. Ez legtöbbször kedélyes borozgatás mellett történt, amelynek költségeiről olykor az öreggazda gondoskodott a gazdaság el nem költött pénzéből. Ez a gazdaságpéz — mint láttuk — az egyes gazdákra birtokuk nagyságának arányában kivetett pénzösszeg volt. Valamikor természetbeli járandóság is illette a csőszt. A csősz, hivatalos nevén mezőőr szolgálatát egészen betakarításig köteles volt ellátni. Jelvényt kapott amelyet a mellén hordott. Amikor került, azaz járta a földeket, fegyvert is hordhatott. Lakása volt a csőszgunyhó, kint a földek között, kút mellett: kezdetleges épület, amely inkább csak meghúzódó helyül szolgált. Prices volt benne, meg a falban néhány erős szög, amelyre egerek ellen a holmiját akasztotta föl. A kunyhó előtt alacsony katlan, esetleg még kutyaház. Kertföldeken, szőlőgazdaságokban csőszház is volt. Ebben a szöllőcsősz már családostul, jószágostul állandóan benne lakott. A szőlőőrzésről más helyen még bővebben is szó esik. 17 SzH. 1867, 96. sz. 18 Színes, találó jelenetté szélesedett leírás Tömörkény L, Egyszerű emberek 67. 523