Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

А кара 400 négyszögölnyi, viszont a mérés 100 négyszögöl szőlőföldet jelent. A kapa már XVIII. századi végrendeletekben olvasható, hasonlóképpen a ma már meghatározhatatlan nagyságú kapáshold is; a mérés állítólag tanyai parasztbérlők ajkán csak újabban született. Olykor, régebben különösen azonos nagyságú bérleményeknél, családi osztozkodásnál sorsvetés céljából a nyíl, nyilazás, enyilazás járta, vagyis nyilat vetőitek.

15 Tápén úgy szoktak nyilazni, hogy annyi botocskát faragnak, ahány részre kell valamit elosztani. A botok, olykor gyufaszálak egyformán vannak kihegyezve, de különböző nagyságúak. Valaki a zsebében összekeveri, majd kidugja őket, hogy csak a hegyük látszik ki. Innen húz azután mindenki, előzőleg természetesen már megegyezvén, hogy az osztásra kerülő részek melyik botocskának felelnek meg. Alsóvároson miután közös akarattal megtörtént a részekre osztás, az osztozkodó felek mindegyikének valami jelet választanak (fadarab, kóró, rongy stb.), annyit, ahány rész van, majd megkérnek valakit, aki nem volt tanúja a jelek megállapításának, hogy saját tetszése szerint ossza el őket a felosztott részek között. Ilyenkor mindenki belenyugszik ebbe a sorsvetésbe, legföljebb csalódottan, vagy tréfából ezt mondják a nyilazónak: ëb osztotta, nyíl hozta! Tápaiak ajkán a kisnyílú ember szegénysorsú, a nagynyílú gazda pedig az, aki jómódú, többfelé van földje, illetőleg volt. A kaszálásra bérbeadott földnek, főleg töltésoldalnak, tápaiak nyelvén még a gyékényrét kitermelésre bérelt részének máig nyilas, régiesen nyilasrét a neve. Már régóta nem nyilazzák, de a hajdani osztás, foglalás módját a szó máig őrzi. 1815. tjk. A réti nyilasoknak mostani birtokossal. Csaplár Benedek följegyzése szerint a nyilasrét nyilasokra, tehát kisebb bérleményekre tagolt rét volt. A két birtokos földjét, tábláját a mezsgye választja el egymástól. Tömörkény választóborozda nevét is hallotta. A mezsgyébe ásott birtokjel a mezsgyekű, mezsgyekaró, határkaró. Óvatos mindszenti ember valami jelet is tesz alája, amikor kihelyezi. A tanyán még századunk elején is előfordult, hogy lófejet tűztek rá. így vélték termésüket a jégverés, természeti károk ellen megvédelmezni. Kellő időközökben sorra szokott kerülni a mezsgyézés is: a begyöpesedett, eltarackosodott mezsgye mindszentiek, rúzsaiak ajkán szőrös mezsgye kitisztogatasa, a tarack (Triticum repens) eltávolítása. Hogy a fű ne vénüljön el rajta, a mindszentiek tavasszal kaszakéssel lecsapkodják a nagyját, különben elszaporodik rajta a sáska. Itt említjük meg, hogy hancsik néven emlegeti népünk azokat a rögtönzött földhányásokat, amelyek szérűn, pusztán karó helyett ideiglenes jelzésül, határjelül szolgálnak. Az olyan földeket, amelyek hosszában fordulnak a dűlőútra, kiárkolják, vagyis árokkal védelmezik a járókelő kocsik kártevése ellen. Nem nagyon mélyek, ölnyi hosszúak, és 10—15 méter távolságban követik egymást. Az ásást a gazda, de olykor a csősz végezte. Aki a borozdaszomszéd, mezsgyeszomszéd, Tápén határszomszéd földjéből a magáéhoz szánt egy-két barázdát, az eszánti a másét. Kálmány Lajos klárafalvi adaléka szerint

16 az ilyen ember a másvilágon a károsultat büntetésből a hátán hordozna. 15 A nyíllal való osztozásról Dugonics A., Jólánka II, 749; Uő. Ulisses 139. 16 EA. 2809. 522