Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

vagyis a homoknak szalmával való beszórása. Egy hold földre mintegy két mázsa szalmát számítottak. Úgy vélték, hogy a szalma zsöngén tartja a homokot, viszont az érett trágyától könnyen megküvesödik. A szalma homokba vegyítésének több módja is kialakult. Régebben birkával tapostatták bele a tág homokba. Olykor teheneket is hajkurásztak rajta, esetleg kocsival járatták meg. Fordításokba, vagyis főleg szőlő, illetőleg dinnye talajának előkészítésénél néha ásóval szokták beleverni a szalmát a homokba. A szomszédoknak egyidejűleg kellett szalmázniok, mert bizony megesett, hogy a szél a gondosan megmunkált megszalmázott homokot megterítette a hanyag szomszéd futóhomokjával. Egy év alatt térdig érő bucka is emelkedhetett a tőke körül. Különös erőt tulajdonítanak a decemberi lucaszél, a cséplési krisztinaszél (július 22) fúvásának. Eléggé elterjedt a házilag készült fogashengör, szalmahengör is. Leírása Török Gyula,

6 illetőleg Korek József

7 nevéhez fűződik: „A homoki szőlők elterjedése előtt — írja szabatosan Török Gyula — homokos vidékeinken rettegték a böjti szelet. A fagytól kiszívott homokban az őszi vetés még nem erősödött meg annyira, hogy a homokot megfoghassa. A hó letakarodása után a meginduló szél tehát szabadon garázdálkodhatott. Az egyik helyen kifújta a homokot a gyönge vetés alól, a másik táblán pedig eltemette. A gazda tavasszal újra vethetett. De nem mindegyik gazda nézte tétlenül a szél ördögi játékát. A legkülönbözőbb módon igyekeztek megkötni a homokot. Az egyik eszköz erre a szalmahengerlő, szalmahengerező volt. Egy ilyen használatból kikopott szalmahengerlő van a szegedi Móra F. Múzeum néprajzi gyűjteményében. 1907-ben vásárolták Domaszéken. Főrésze az eperfatörzsből készült hengerfa: hossza 235 cm, átmérője 30 cm, amelybe sűrűn arasznyi hosszú, kétujjnyi vastag fogakat illesztettek. Az ilymódon keletkezett fogashenger mindkét végébe rövid vasrudat vertek, s ez szolgált tengely gyanánt. A tengellyel ellátott fogashengert négyszögletes fakeretbe helyezték el, és a két szalmahengerlő elé igásállatot fogtak. A böjti szelek megindulása előtt leszórták a homokot szalmával, s végig hajtattak rajta szalmahengerlő vei. A súlyos fatörzsből készült hengerfa a fogak segítségével szinte rávarrta a szalmát a homokra, amelynek a felszínébe így nehezebben kapaszkodhatott a szél." * Ha a megszállott homokföld vőgyes, azaz dimbes-dombos volt, és ha különösen szőlőt akartak telepíteni bele, akkor először el kellett kubikolni. Ezt a munkát

8 télidőben sokszor maga a család végezte el. Legalkalmasabban az őszi munkák után Mindenszentektől a hó leeséséig, vagy a tavaszi olvadás után kikeletig. Ha kisebb területről volt szó, a kubikolás talicskával történt. Ha a család fogattal is rendelkezett, akkor szükség szerint lovas kocsival is dolgoztak. Leszerelték a kocsi felső részét. Két, olykor három pörgettyűt illesztettek a helyére. A pörgettyű U-alakra formált, mintegy 6—6 cm vastagságú oszlopból készül. Az U-alak alsó, vízszintes részét az első pörgettyűnél középen kifúrták és nyakszöggel rögzítették. A hátsó pörgettyűnél alul, olyan kivágásokat készítettek, hogy segítségükkel a hátulsó tengelyre erősített rakonca, másként cibak szögeibe beleilleszthető legyen. Az U-alak 6 Török Gy., A szalmahengerlő. NNy 1937, 76. 7 Korek J., Szalmahengerlő. A futóhomok meghódításának néprajzi emléke. Tiszatáj 1947. 2. sz. 8 Az itt következő fejtegetések túlnyomóan Börcsök Vince anyaggyűjtésén épültek föl. Vö. még Juhász A., A bakity. MFMÉ 1968. 99. 516