Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

két szárát a vízszintestől 70 -nyi szögben csapolással rögzítették. Az U-alak aljára két erős deszkát helyeztek. Oldalára jobbról is, balról is egyet. Ha bírták a lovak, bizony jól megrakták a homokhordásra ilymódon átalakított homokhordó kocsi alkalmi néven is emlegetett kocsit. A deszkák olykor meghajlottak. Szükség szerint a kocsi közepén harmadik pörgettyűt alkalmaztak. Munkájukkal annyi homokot tudtak a kocsira fölhányni, hogy éppen elég volt a két lónak elhúzni a süppedős, járatlan homokon. A homokot egyik oldalról rakták föl. A két alsó deszka le volt rendesen fektetve, és homokhányó emberekkel szemben lévő oldaldeszka is föl volt állítva. Amikor így a kocsi valamelyest megtelt, fölállították a feléjük eső oldaldeszkát is, és így jól meg tudták rakni a kocsit. Sokszor nyikorogtak a súly alatt a kerekek a könnyű poszahomok ellenére is. Amikor a kocsi a hajlatba ért, ahová a homokot szánták, akkor az oldaldeszkákat egyszerűen fölhúzták, a homok pedig leomlott. A középső deszkákat a végüknél fogva megmozgatták, széjjelhúzták, esetleg megemelgették, és így készen volt a kocsi kiürítése. Ahol nagyobb területen kellett a talajt elegyengetni, ott a homokhordó bakity használatára került sor. Ez kétkerekű kocsi, voltaképpen kordé, amelynek a két kerék fölötti része csak egy nagyobb láda volt. A láda és az alatta lévő két kerék előtt kettős kocsirúd nyúlt ki egymástól akkora távolságra, hogy a ló éppen beleférjen. A bakittyal úgy álltak bele a kubikgödörbe, hogy alig kellett fölfelé dobni a homokot. Amikor megtelt, a ló elindult vele a kívánt helyre. Ott fölhúzták a láda hátsó részét alkotó sublert, mozgatható deszkát, a homok pedig kiömlött. Ha szükség volt rá, a lovat is előreszólították 2—3 lépést, és így teljesen kiürült a bakity. Ezt a munkaeljárást tanyai népünk az 1879. évi árvíz után Szegeden szorgoskodó és kordésdigó néven emlegetett olasz kubikosoktól leste el, akik a talicskázó magyar kubikosokkal együtt a Város feltöltését és a körtöltés építését végezték.

9 Szívesen fogadtak dorozsmai fuvarosokat, kubikosokat is, akik hagyományos fölszerelésükkel: kubikostalicskával, pallóval gyors és tökéletes munkát végeztek. Köbméterre egyeztek. Csekély természetbeni járandóságot is kialkudtak, leginkább szalonnát és bort. Szabadtűzön bográcsban főztek. A gazda tüzelőjét korlátozás nélkül használhatták. Leginkább az istállóban, a kötröc néven emlegetett szénatartóban aludtak. Virradattól sötétedésig dolgoztak, ami a rövid téli napokat figyelembe véve és leszámítva az étkezésre szánt időt, napi jó nyolc órai megfeszített munkát jelentett. A főzés úgy történt, mint kubikon. Egy munkás az ebéd előtt egy órával hamarabb abbahagyta a munkát, és mindnyájukra főzött. Ez könnyebb munka lévén: naponként vagy nagyobb időközökben váltogatták egymást. Volt azonban olyan is, aki nem szerette a főzést és inkább dolgozott. A vacsorát már munka után főzték. A vállalt munka befejeztével végzőebéd és áldomás volt. Erről a gazda gondoskodott. Ilyenkor ugyancsak fölöntöttek a garatra. A gazda kocsin vitte haza a cókmókjukat, és ha fölfértek, magukat a kubikosokat is. A homoki parasztember élelmességével a szőlőtelepítés modern hőskorában új, nagyon értékes, ötletes, hasznos eszközt formált ki. Ez a högyhúzó, amely a századforduló táján közismert volt a szegedi homokvilágban. A halasi földre kirajzott alsótanyaiak egyikétől, Börcsök Józseftől, továbbá Mórahalom külterületéről, a Wolford-Sátán családtól sikerült egy-egy ép darabot megszerezni a Móra Ferenc Múzeum részére. Az utóbbit még a legújabb időkben is használták. Most Mórahalmon a Táncsics tsz. foglalkozik a hegyhúzó felújításával, mert traktor-vontatással — és ez saját erejükből is kitelik — sokkal olcsóbb, mint a javasolt modern földgyaluk. 9 A kordésdigókról más összefüggésben bővebben is szóltunk.