Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szél fúvását szó gyanánt érti, s megy vele, merre csak a szél akarja. A sívó az, amelybe belesüpped az ember, s ha kocsival megy benne, ugyanazt láthatja, mintha vízben járna: a kerék hullám gyanánt hozza föl a homokot. Van ezenfölül a száraz vidékeken többféle. Ott van, amelyen csak a kutyatej él meg, továbbá a bogáncskoró, amit a juhászok szamarai szeretnek. Ez fehér, sziket terem, és mindent, ami hozzáér, vörösre mar. Van azután a szőlőhomok. Semmiféle gyümölcs nem ízűbb a világon, mint amely a homoki földön termett. Annak a zamatját csak az tudja, aki próbálta. Ez is szép homok. Amit reggel a szőlőhártyára kapálnak harmatos időben, délre visszafolyik. Már hiába, ez a természetes, és olyan csigák találtatnak benne, mint amilyenek tengerek fenekén." Népünk még egyéb fajtáit is megkülönbözteti. Számos nevét ismeri. A kietlen sívó homok más neve sívány, síványhomok, homoksívány, síványság, futóhomok, föláradóhomok. Tréfásan ürgesivalkodó, lószaggató névvel is illetik. Egészen laza, művelésre kevéssé alkalmas a poszahomok, pöszehomok, másként fosóhomok. Az aprószeműnek lüsztös a neve. A szeleshomok erősen ki van téve a szél hatásának. Színe szerint van szürkehomok, sárgahomok, vöröshomok, feketehomok. A homokbucka, röviden bucka Nátly József meghatározása szerint: „homokos torlás, sivatag, kavillatos, hegyes-völgyes, homok-fúvásos hely." Tömörkény angyalhullás nevét is hallotta, és ezt a magyarázatot fűzi hozzá : „hogy a szó honnan támadt, nem tudom. De annyi bizonyos, hogy ha sötét éjjel valamely sürgős útban, mikor menni nemcsak kell, hanem muszáj, bizony ha ilyenkor a kocsi buckára téved, úgy repül kifelé az ülésből az ember, hogy az angyal sem repülhetne különben." Kisebb torlódásnak homokfúvás a neve. A széltől föltámasztott homok a homokförgeteg. Ha várt eső helyett támad, akkor dorozsmai eső, kisteleki eső, majsai eső, némöteső a tréfásan bosszús neve. A bucka csúcsának Alsótanyán buckatetéj, oldalának buckaódal a neve. Honfoglaló tanyai népünk ideiglenes, barlangszerű hajlékot is vájt bele magának. Erről máshol szólunk. A buckaszakadás szélvihar következtében beszakadt, omlásnak induló bucka, amelyből a homokot újabb szelek állandóan sodorják. Száraz, esőtlen tavaszokon az éles buti szelek fölkapják a homokot. Először az apraját, vagyis az értékesebb részt sodrik, viszik tovább. Később sor kerül a nagyobb szemekre is, és a sarjadni kezdő vetést, zsönge levélzetet tönkreteszik, legalábbis a fejlődésben hátráltatják. A szélnek e munkáját tanyaiak homokverés néven emlegetik. Dombosabb, partosabb részekről a szél ilyenkor teljesen lehordja a száraz homokot a növénytövek mellől. így eldőlnek és pár nap alatt kiszáradnak.

4 Az alacsonyabb fekvésű földrésznek, a homok nagyobb szikes mélyedéseinek lapos, lapis a neve Itt bizony sűrűn van vízállás. A sivány, másként posza homok, illetőleg a kietlen, egyenetlen bucka termővé tétele, a homoktalaj megkötése nem volt könnyű feladat. Erre más vonatkozásban kerül sor. Itt a homok termőerejének, népi nyelven zsírjának növeléséről lesz szó, amely több módon történt.

5 Legáltalánosabb természetesen a később jellemzendő trágyázás. A termőerő javításának másik, általános módja volt még a századforduló táján is a szalmázás, * Kiss F., Harc az elemi csapásokkal a Duna—Tisza közti homokierületen. Erdészeti Lapok 1944. 5 A magunk anyaga mellett fölhasználtuk Szabó Mátyásnak 1955 táján gyűjtött mérgesi adatait is. S3* DID