Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

zés, hanem mert vadon nőtt, és mert nem lehet megtudni, miért és hogyan jött ide ily csudálatos sokaságban. Keletkezése annál rejtélyesebb, mert olyankor is előbúvik, amidőn se sok eső, se hó nem volt, de még a folyóvizek is meg vannak apadva egészen... .. .A rendes sora az volna a vadvíznek, hogy mindenki engedje a földjén keresztülfolyni. Ily módon majd csak lejut valamelyik érbe s azon elmegy a Tiszáig, amelybe beeresztik a zsilipen, ha lehet... Csakhogy az emberek nem igen szeretik, ha víz jön a földjükre, s ez okból teszem azt Szélpál Mihály, mikor látja, hogy holnap reggelre csakugyan az ő földjére ér a vadvíz, este minden ásót, lapátot, kapát összeszed a tanyaudvarban. Minden házanépével a föld azon végéhez vonul, ahol a víznek be kellene jönni. Nem mérnök Szélpál Mihály, de ezt azért egész alaposan ki tudja fundálni. Alkonyat után aztán munkához fognak csöndben és szótalan. Alig pihennek — szakítjuk itt meg Tömörkény találó előadását —, s reggelre kelve ott van a föld hosszában végig a jó erősre épített nyúlgát..." Az ilyen földeket népünk egyébként legáltalánosabban vízvötte főd néven emlegeti. A rétfőd, ártérfőd olyan földterület a meder és védőtöltés között, amelyre tavasszal a Tisza ki szokott önteni. Az ilyen földbe, amely régebben városi bérlemény volt, őszit nem nagyon vetnek. Trágyázásra a hátrahagyott értékes iszap miatt nincs szükség. Többnyire kukoricát termesztenek benne. Az ármentesített és földmívelésre alkalmassá tett, olykor vízjárta partvidéknek mérnöki kölcsönszóval ártér, ártérfőd a neve. Hogy szántani lehes-sen, az első időkben legelőször ki kellett vágni a tápaiasan cimbók névvel illetett fagyökereket. Az irtás, vagyis a cimbókolás rendes csákánnyal, vagy budák segítségével történt. Ennek a csákányfajtának egyik csúcsa balta-, a másik pedig kapaszerűen végződik. A megszárított cimbókot később eltüzelték. Szintén ármentesítéssel szabadult föl a termékeny, agyagos jellegű bánátfőd, röviden bánat, a Tisza, a kamaratöltés és a Szeged-Szőreg közötti vasútvonal között. Itt van a füvészkert is. A hordalékos ártéri föld más neve televényfőd, tápaiak ajkán telésösfőd, éspedig környezete szerint tiszatelésösfőd (Újfőd), marostelésös főd (Pajor, Vetye). A szintén tápaiaktól emlegetettposványfőd vízjárta agyagos föld: alól még csicsög, azaz nedves de fölötte a hant már kemény, az embert is elbírja. A földet minősége, pillanatnyi állapota szerint is megnevezik. Ha esőzés után a napsütéstől hirtelen fölszárad és megrepedezik, akkor cserepes. Az ilyen földre azt is mondják, hogy l'écserepelt. Ha víz állott rajta, utána kőkeményre szikkadt, akkor meg sziklás. A tápaiak nyelvén döbörcseg a régi partos retségeknek ama partos része volt, ahol termelni lehetett. Az ilyen föld döbörcsegös. A hantos föld Tápén iszkábás. A hitvány, terméketlen föld, bucka jelzője ürgesivalkodó, Sövényházán praszka. Említsük itt meg, hogy vakfőd a lebontott épület alatti föld, amely egy ideig még nem terem. Meg kell forgatni, hagyni kell, hogy süsse a nap. Homok, homokság, homokvilág

3 a régi szegedi határ nagyobb része, a puszták, járások hajdani birodalma. Hol van homok? — kérdezi Tömörkény István: „Van odakint a pusztaságban: a futó és sívó. Egyik sem alkalmatos. A futó az, amely a 3 Tudományos vizsgálata Vedres L, A sivány homokság felhasználhatása. Szeged 1825; Treitz P., Szeged és Kistelek vidéke agrogeológiai térképe. Bp. 1905; Lengyel E., Szeged környéki homokfajták összehasonlító kőzettani vizsgálata. A szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára VII. Szakosztály Közleményei. 2. Szeged 1931. 514