Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
híresebb hallatlan kövérségéről. Nem fért be a villamos ajtaján, konflis sem vállalta. Mindig gyalogosan csoszogott a piacra, példabeszédbe került testi terhével. Hatalmas vevőköre volt, az eladni valót mások hozták be a sátra alá. A lúd, szokottabb szegedi nevén liba, húsát, zsírját népünk nem szereti, de a tolláért, meg a városi úrfélék kedvéért mégis nevelik, majd megtömve viszik a piacra. Egyik ősi származású, tiszta magyar eredetű, Szegeden nemesített fajtáját a szakirodalom szögedi lúd néven tartja számon. 149 A kalászos tanyai tarló a liba kedvelt legelője. Ebben az időtájban mint mondják: tallóra típik először a tanyaiak. Most már egy kicsit följavult, elbírja a tépést. A liba tépése zárt helyen, többnyire istállóban, színben történik. Becsukják az ajtaját, ilyenkor nem mászkál senki, minthogy a legkisebb huzatban is szállani kezd a toll. Külön teknőbe rakják a pehelytollakat, azután a mell- és szárny alatti tollakat. Ismét másikba a szálas, illetőleg szárnytollakat. Tudvalevő, hogy ágyba legjobb a libatoll. A parasztanyának nagy büszkesége volt, ha minél gazdagabb ágyneműt gyűjthetett férjhezmenendő lányának. Tépés után a libák megriadnak, szétszélednek, alig lehet összefogni őket. Ilyenkor még csak nem is kalászolnak, vagyis még a kalász sem esik jól nekik. Ósz elején van a második tépés. A második toll értékesebb az elsőnél. Hat hét múlva következik a harmadik tépés. Kukoricatörés után kezdődik a lúd tömése; lehet pecsönnyés és májas. Az elsőt két, az utóbbit öt-hat hétig kell tömni. A tömni való kukoricát meg is sózzák. A ludat most már szűk ólba zárják, hogy minél kevesebbet mozogjon, jobban hízzék. Kálmány Lajos följegyezte 150 a Márton lúdja polgári dicséretét: Jó libának lenni: Aki Márton napján A jó párna szárnya Szép tollak födik, Libát nem eszik: Lúdtollból készül, Fűvel, salátával Bár jóllakjék, az nap Melyen két szerelmes Vendégeskedik. Mégis éhezik. Jól elszenderül. Hosszú bögyit Lesz-e sok hó, Lúdtoll nélkül Teletömik Vagy száraz fagy? Nem írhatni Kukoricával. Melle csontjáról Dalt és levelet, Úgy meghízik, Megtudhatni, Őszt, nyárt, tavaszt Hogy nem is bir Fehér avagy És a nagyon komor telet. Önnön magával. Barna tolláról. Libahívogató: papatyi, paty, paty. Libahajtó: Jaj-jajaaj. Kalászevés közben gágogják, amikor mennek : Ketten-hárman 'égy kalászt! Amikor esznek : Kiki magának, kiki magának! 151 A liba gágároz, a gúnár szíszog. Az anyalúd neve tojó, a hímé gúnár, az apróé kisliba, a második költésből valóé sarjúliba. A lúddal is több szólásunk kapcsolatos. Amiről szó van, legyen értékes : ha mán lúd, lögyön kövér. Dugonicsnál : legyen lúd, ha fehér, együk meg, ha kövér. Vizet a Tiszába: ne vesztögesd a lúdra szénát, mikor ló is van aki mögöszi. Dugonicsnál egyszerűbben: lúdra vesztögeti a szénát. Közismert: sok lúd disznót győz. A ludak tulajdonjelei: színesre festett szárny, behasított köröm. 149 A szögedi lúd ősi származású, tiszta magyar eredetű nemesített fajta. Vö. Hankó В., A magyar baromfi eredete és gazdasági jelentősége. Debreceni Szemle 1936, 53. 150 Kálmány, II, 198. 151 Kálmány,!, 211. 510
