Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Solymossy a modern magyar folklórtudománynak Katona Lajos mellett nyilván legnagyobb századeleji alakja. 140 Egyetemes európai látókörrel és kivételes készültséggel vizsgálja többek között a líra és epika eredetét, a magyar népballada és népmese világát. Nagy kár, hogy tudományos munkássága folyóiratokba van temetve 141 és így nem érhette el azt a széleskörű szellemi hatást, amely nála jelentéktelenebb, de szerencsésebb kutatóknak is megadatott. Az öregedő' Solymossy fiatalos lelkesedéssel és nemes becsvággyal fogalta el tanszékét, amelyet azonban a korabeli kultúrpolitika nem alapozott meg eléggé. Intézete nagyon kevés évi átalányt kapott. A tudományos asszisztencia egy árva gyakornokból, majd tanársegédbó'l, e könyv írójából állott, aki azonban mindvégig (1930—1934) fizetéstelenül látta el munkáját. Ezzel szemben a még majdnem üres intézet egy hatalmas, tápai népéletet ábrázoló, egyébként művészi értékű képet kapott az akkori minisztertől, aki ezzel próbált a nehezen élő kiváló festó'n, Nyilasy Sándoron segíteni. Magával a szegedi néprajzi tanszékkel a hivatalos kormányzat többé már nem törődött. Az intézeti könyvtár megalapozásához és kelló' kiépítéséhez az évi átalány nagyon kevés volt. Solymossy professzor részben a saját könyvtárából, részben baráti réven kieszközölt ajándékokból próbálta gyarapítani. Számos elsó'rangú etnológiai szakmunkát is beszerzett, amelyekre külföldi antikvár katalógusokban bukkant rá. Mindezekhez a nehézségekhez ádáz személyi ellentétek, folklorista-múzeológus villongások is hozzájárultak, amelyeknek fölidézésében Solymossy professzor legtöbbször ártatlan volt. Ezek az ízetlenségek a tanszék virágzását is akadályozták. Nincs itt helye, de még ideje sem, hogy ezekről bővebben szóljunk. Az intézet azonban az akadályok ellenére is szép fejló'désnek indult. Solymossy professzor keze alól a mai néprajzi kutatásnak számos kiemelkedő alakja: Ortutay Gyula, Fél Edit, Dömötör Sándor, Papp László, Márkus Mihály, Györgypál-Eckert Irma került ki. Solymossy Sándor 1934-ben elérvén a törvényes korhatárt, nyugalomba vonult. Az akkori kultuszkormányzat nem kedvelte a szegedi egyetemet, és így a néprajzi tanszéket Budapestre telepítették. Az lett volna a természetes, hogy Szegeden meghagyták volna, de folyamatosan a többi egyetemeken is megszervezik. Szegeden a néprajz egyetemi ügyét hosszú éveken át ezentúl két magántanár: Cs. Sebestyén Károly (tárgyi néprajz) és Bálint Sándor (szellemi néprajz) szolgálta, akiket Solymossy Sándor hirtelenében még habilitálni tudott. Az egyetem munkájába és Szeged népi hagyományaiba szép eredményekkel, sok önállósággal kapcsolódott bele a Polgári Iskolai Tanárképző' Főiskola is, amelyet 1929-ben Budapestről Szegedre helyeztek. A Pedagógiai Főiskola egykori nagy néprajzi ébresztője, Hermann Antal sajnos ezt már nem érhette meg. A főiskola hallgatói abban az időben a magyar társadalomnak talán legszélesebb rétegeiből kerültek ki, és a legszélesebb körökbe tértek vissza. Ezért volt különösen nagyjelentőségű az a nevelőmunka, amely a főiskola tanárait jellemezte. A tudomány szolgálata mellett sem tévesztették szem eló'l a magyar népismeret nagy, politikai jelentőségű követelményeit. Azonnal belekapcsolódtak a Város és az egyetem szellemi világába, így az Alföldkutató Bizottság munkájába, a „Népünk és Nyelvünk", illetőleg a „Szegedi Füzetek" dolgozotársi közösségébe. Különösen ki kell emelnünk a magyar nyelvészeti, történelmi és a német tanszék országos jelentőségű teljesítményeit. 140 Szellemi fejlődéséhez Dömötör S., Solymossy Sándor és a proletárság. Néprajz és Nyelvtudomány VII. 1963. 141 Munkásságának bibliográfiáját 1939-ig összeállította Dömötör Sándor. Ethn. 1939. 142 Műveinek bibliográfiája, rövid életrajza Péter L., Csefkó Gyula munkássága. Bibliográfia. Néprajz és Nyelvtudomány V— VI. 1962. 46
