Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
A magyar nyelvészeti tanszéket rövid ideig Erdélyi Lajos (1871—1932), az érdemes nyelvjáráskutató töltötte be, de korai halála megakadályozta, hogy munkáját Szegeden is tovább folytassa. Utóda, Csefkó Gyula (1878—1954), egyik legkiválóbb szóláskutatónk lett, 142 aki egyébként már 1913 óta Szegeden tanárkodott. A főiskolán sok fájdalmas hivatali sérelmet kellett elviselnie, munkakedvével azonban mindig példaképül szolgált tanítványainak is, akik nagy tisztelettel néztek föl rá. Már a főiskolán tanított, amikor (1930) egyetlen terjedelmes munkája: „Szállóigék, szólásmódok. Tanulmányok szóláskészletünk köréből " megjelent. Állandóan készült a magyar konyha szó- és szóláskincsének feldolgozására, ebből azonban csak részletek láttak napvilágot. Folyóiratokban megjelent a dolgozatai mind a néprajz, mindpedig a nyelvtudomány nagy tanulságára megérdemelnék az összegyűjtést. A történelmi tanszéken tanított, de az egyetemen is előadott Eperjessy Kálmán, a magyar helytörténeti kutatásnak egyik legérdemesebb XX. századi munkása. Egyrészt a Csanádmegyei Könyvtár kitűnő sorozatának szerkesztésével tűnt ki, másfelől maga is jelentős, a magyar történeti népélet javára is nagyfontosságú munkát végzett Magyarország II. József korabeli térképeinek föltárásával, továbbá saját tudományos kutatásaival. 143 A német tanszéken Moór Elemér (1891—1974) fejtett ki nyelvészeti kutatásaival néprajzi szempontból is igen jelentós munkásságot. 144 Moór Elemér eleven tudós egyénisége, véglegesnek tetsző eredményeket döntögető bátorsága nyelvtudományunkat számos új eredményhez, sokszor igen gyümölcsöző vitához segítette hozzá. Különösen a énekmondó hagyomány, majd később a névkutatás, a honfoglalás nyelvészeti és néprajzi problematikája, továbbá a magyar-szláv népközi kapcsolatok vizsgálata terén szerzett érdemeket. A főiskolán majd egy évtizedig ő adta elő heti 1 órában a magyarság néprajzát. Ez a kicsinyes lehetőség jellemző fényt vet akkori művelődéspolitikánk megdöbbentő közönyére. Utána (1939—1944) e sorok írója volt a néprajz megbízott előadója. Sándor István a magyar irodalomtörténet tanára. Előadásaiban mindig nagy fölkészültséggel mutatott rá irodalom és folklór alapvető összefüggéseire, bár néprajzi kutatásokkal csak később, már nem Szegeden kezdett foglalkozni. Most nézzük meg, hogyan alakult a két világháború között a szegedi néprajzi érdeklődés és kutatás társadalmi sorsa. Ebben az időszakban döbbenünk igazában rá, hogy országunkat, elsősorban az Alföldet és dolgozó népét alig ismerjük. Ez a belátás a szegedi tudományegyetemen társadalmi jellegű kutató közösséget hozott létre (1928) Szegedi Alföldkutató Bizottság néven. 145 Szakosztályainak célja az Alföld népének sokrétű, szociális és néprajzi jellegű megismerésével a szükséges feladatok szabatos kitűzése volt. A politikai és szemléleti korlátozottságaiban is igen időszerű társulás azonban főleg személyi ellentétek miatt csak részben tudta beváltani a hozzáfűzött jogos reménységeket. A tervezett földrajzi, egészségügyi, mezőgazdasági és egyéb fölméréseket, adatgyűjtést csak kis hányadában végezték el. Az eredmények közzététele is általában elakadt. 143 Csanád megyei Könyvtár szerkesztése mellett, időszakunkban megjelent művei közül néhány : írások a régi Makóról. Makó 1927; Kézirati térképek Magyarországról a bécsi levéltárakban. Szeged 1928; A bécsi hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegyzéke. Szeged 1928; A magyar falu településtörténete. Budapest 1940. 144 Nagyszámú dolgozatainak áttekintésére itt nem vállalkozhatunk. Csak néhányra utalunk : Westungarn im Mittelalter im Spiegel der Ortsnamen. Szeged 1936. ; A magyar őstörténet fő problémái. Szeged 1943.; A honfoglaló magyarság megtelepülése és a székelyek eredete. Szeged 1944. 145 A Szegedi Alföldkutató Bizottság. Kézirat gyanánt. Szeged 1928. 47