Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

kat szívesen kiadták birkalegelőnek állítás végett. A juhász így a jó íarlómezőn legeltetett. Déli és éjszakai pihenőre a birkáknak a tarló egy-egy folyton váltakozó helyén széldeszka, szelezésd'észka néven emlegetett olcsó deszkából akolfélét, kerítést rögtönzött. Ez a faalkotmány volt az állítás, másként állás. A birka két-három napon át itt pihent. Vizeletével, ürülékével jól megtrágyázta a földet. Utána a tarló más részén került állításra sor, és így behajtásig arányosan az egész föld részesült trágyában. A juhász élelmet, esetleg gabonát kapott a föld gazdájától, amiért a. fődet megállította. A mögállított főd előnyösen vált el a többitől, az útonjárók is rögtön ráismertek. A felsőtanyai befejős juhász hordóban minden nap minden tejet be szokott adni a gazdának. A juhász icére is elállott. Az icés birka tehát nem volt a juhászé, de elfogadta legeltetésre, nyári tartásra. Tartásdíja fejenként a század elején 5 kg gabona (fele tisztabúza, fele rozs), 10 krajcár szalonnapéz. Ezzel szemben a gazdát egyegy fejősbirka után 1,5 kg sajt, 0,5 kg kisütött vaj illette meg. Tázláron hallottuk, hogy a kommenciós juhász a századfordulón szombat estétől hétfő reggelig fejt magának. A juhásznak egyezség szerint valamikor egy-egy bárány is járt, ez volt a báránydézsma. Nyilván csak a hitványából jutott neki. Innen a soványát, véznát, fejletlent jellemző tápai szólás: olyan, mint a dézsmabárány. Uraság, így a Pallaviciniak hatalmas birkaállományához volt juhászgazda, aki a többi juhászok elöljárója lévén, nem hajtott ki. Inkább a sajtnyomásnál serénykedett. Tömörkény szerint annak is juhászgazda volt a neve,

92 aki több bojtárt, kisbojtárt is tudott tartani. Az elletőjuhász állandóan ellesnél foglalatoskodott. A fehértói befejős, kommenciós juhászoknak hajléka a juhászház, juhásztanya ott épült a parton, főleg a Székháton. Elég kietlenek voltak, mert a székföldben nem fogant meg a fa. Ezért ragadt rájuk a kopasztanya név, amelyet máshol jellemzünk. Legeltetni sokszor költöztek a tó szigeteire, amelyekről a víziéletnél bővebben szóltunk. Itt csak annyit ismétlünk, hogy e szigeteknek telek volt a szokottabb nevük, és legtöbbjüket híres juhásznemzetségekről nevezték el: Csányitelek, Faszkatelek (csúfnévből) másként Kalapácstelek, Koromtelek, Kovácstelek, de volt Jóskaszüget, Kónyaszüget, Szűcspálszüget, Szöriszüget, Zomboriszüget is. A Szamárszüget a rajta legelésző juhászcsacsikról kapta a nevét. E szigeteken, telkeken a múlt században még nádból rögtönzött juhászgunyhók, isztrongák, sajtnyomószínek is voltak. A juhászház melléképületei egyébként asopa, olykor supa, birkasupa vagy akol, birkaakol, juakol, másként karám, birkakarám. A változatos elnevezés ellenére nincs sok különbség köztük. A sopa kissé ferdén levert náddal, napraforgóval kerített, mintegy másfél méter magas helység, ahol a birka esőben vagy éjszakára meghúzódik. A teteje is nádból van. Olykor megfelel a birkaszárnyék is : kukoricaszárból, tányéricaszárból, esetleg nádból korcolt, előrebuktatott kerítés, amelynek sokszor nincs teteje. A birkaistálló, birkaszín, birkahodály legtöbbször különálló, nádtetős épület mennyezet nélkül. Amíg a lovat, tehenet egyenként kötik a jászolhoz, addig a birkák falkásan kerülnek éjszakázó helyükre, beéccakázzák és nem kötik őket még télen sem. A birkaistállót deszkakerítéssel kétfelé szokták választani. Egyik felén kisajtó, a másikon isztronganyílás, amikor fejesre kerül sor. Mennyezet helyett ágasokon átfektetett gerendákra rakják, raktározzák a deszkákat, ágasokat, kötözőkákát, olykor még takarmányfélét is. Az etetés a sarampó másként rács nevű, lyukas rácsú jászolból történik. A birkaistálló ajtaja sokkal szélesebb, mint a ló- vagy marhaistállóé, mert a jószág egyszerre tódul ki- és be rajta. 92 Tömörkény I., Gerendás szobákból 35. 480