Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Akkor még a hal is több volt, de nagyobbra is nőhetett, mint most. Kővel kirakott partok és gőzhajók hullámverése nem állta a tenyésztés útját, és a kubikgödrökben sem pusztult el milliószámra. Félmázsás harcsa sűrűbben volt akkor, és fennmaradt az emlékezet, hogy a Kantó-pícéket soha kiszakítani nem bírta a harcsa... Ezek a picék nem voltak horgukban nagyobbak, mint a begörbített mutatóujj, amúgy pedig vékonyak voltak, mint a gyufaszál. Mégis akkora teherben, amit egy ember elbírt, soha el nem szakadtak. Mondják, hogy ez onnan van, mert kaszaoromból készültek. Hogy talán a kaszavas a sok fenés, kalapálás közben erősödött, és legereje az oromban maradt. Bár lehet, hogy azon időben a kaszák is másformák voltak. Erről már csak Kantó tudna felelni, de ő kipusztult családostól az élők sorából, vele együtt kipusztult egy, a hajóépítő iparból élő mesterség, az iszkábás cigányság is." A horogra csalétket is kell tűzni: férgelni,főjérgelni, mögbékázni. A csalétek többféle : tiszavirág vagy kilísz, gajiszta, továbbá a lóbogár (Gryllotalpa vulgaris) és apró menyhal. * A horog elhelyezése, alakja, száma szerint sok alkalommal és változatos helyzetekben használatos nemcsak műkedvelők körében, hanem kenyérkereső halászainknál is. Az átkötő horog, röviden átkötős parttól partig, a Tisza fenekén horogpalló, szokottabban horogderék, másként islég néven is emlegetett erős fonalra megfelelő távolságban patony, batony, batonya, vagyis apró zsineg segítségével odakötött, főpatonyázott, és böncső néven emlegetett kövek húznak a mélybe. Olykor kolompot is tettek rá, amely a felakadt hal rángatózásától megszólalt, jelt adott. Ha a horogderék elszakad, akkor katkáznak. A csapóhorog erős, a víz színén úszkáló horog, amelyet szirtes oldalon erős karóhoz kötnek, és nagyobb áradás idején nagy halakat iparkodnak vele fogni. A fenékhorog, fenekespíce, másként véghorog egyetlen hosszú, horogpalló, palló, horogderék néven emlegetett fonálra erősített, egymástól mintegy másfél öl, tehát 280 cm távolságban következő egy vég, azaz komplett horogsorozat. A horogra a szegedi halászok 100, a gyeviek 60 darab, nyelvükön szöm horgot akasztanak. Ez tápai halászoknál a cserepcsík, csérepcsík, vagyis egyik végén behasított, megfelelő számú pálcika segítségével történik. Herman Ottó megfigyelése szerint 85 minden tizedik horog után süllyesztés céljából kisebb fúratlan kődarabot kötnek. Ennek neve böncső, fejböncső. A legbelső belsőkű 86 kissé nehezebb. A fenékhorog fölférgelése kiliszdarabokkal odahaza történik, majd a Tiszán nyútják el a folyó fenekén. Csak egyik vége van a pallózsinór segítségével a parton karóhoz kikötve. Ez 60—80 cm magas, és kiszúró karó a neve. A rákötött kis jelző kolomp a pörgettyű: megszólal, ha a hal valamelyik horgon rajtavesztett. A karó másik végére követ kötnek. Ez a pallókű. Az egészet azután behajítják a vízbe. A fogás végén katka segítségével emelik ki. Ez Herman Ottó meghatározása szerint 87 négyágú, hajlékony vastag drótból készült, mintegy 3/4 kg súlyú vasmacska, amely ólomnehezékekkel ellátott zsinegre van kötve. Rendeltetése szerint a fenékhorog és más halászeszközök kiemelésére szolgál. A kabak alkalmazása nem ajánlatos, mert a vízi sportolók vagy fölszedik, vagy légipuskával kilyukasztják. A fenékhoroggal dolgozó halász fenekezik, magának alkalmi neve pedig fénekes. 85 Herman, II. 775. 86 Herman, II, 773. 87 Herman, II. 701. 437
