Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

a vízhordásért is áldozatot követelnek... A Tiszából vizet merítők egy keveset visszalöttyentenek engesztelésül a víz elvételéért, hogy a varázs ne ártson. Ha a kiengesztelést elmulasztja a halász, bajba jön, miről nem is felejtkeznek meg a tápaiak, mikor azt mondják, hogy minden vízenjáró embernek kell valamit dobni a vízbe — tudni illik áldozatul—, hogy szerencsétlen ne legyen, különben belehal. Bajba kerül a halász továbbá, ha űzőbe veszi, megbántja a vízben uralkodó szellemeket." A halász állandóan képzelődik. Ha hálóját nem bírja húzni, az az érzése, mintha valaki alulról megfogta volna. Ha csónakja nem abban az irányban halad, amerre ő gondolja, sőt felfordul, süllyedni készül, akkor is gonosz tör a megrontására. Kálmány szerint a leggonoszabb vízilény a Hóttembör: „holtnak színleli magát, pislogó szemmel, meredt testtel úszkál a víz tetején, hogy a halászok holtnak gondolván, csónakjukba bevegyék. Mit ha sikerül elérnie, a csónakot elsüllyeszti, és a benne levőket lakásába beviszi. Máskor megakasztja a halászok vízenjáró eszközét, megfogja a hálót, csomóit ki is oldja, szóval akadályozza a halászást." P. Gulácsy Irén, a szegedi származású kiváló írónő, a mondát kétízben is felhasználja.

29 Az egyszeri halászról beszélték Kálmány szerint, hogy egyízben mitsem bírt fogni. Elkeseredésében ezt mondta: nem bánnám én, ha dögöt fognék is! Mindjárt ott termett a holtember. Akkor ijedt meg a halász, és egyre hajtogatta; Uram Jézus, segíts mög! Erre aztán azt felelte a holtember: Köszönd az Istenödnek, mert ha azt nem mondod, möghalsz. A Víziembör színe fekete. Keze, feje olyan, mint az emberé. Lába nincs, csak farka, mint a halnak. Hallal él, karddal, késsel jár. Az embert is megfogja, leviszi a víz fenekére, és ott megeszi. A csónakot felforgatja, a hajót limbálja. Engesztelésére valamit a vízbe kell dobni. A Feketegyermök a gyeviek hagyományában élt. Kecéző halászok egyszer azt vették észre, hogy a csónakjukban van a Feketegyermök. Hol a csónak orrában, hogy a farában vigyorgott. Próbálták megfogni, azonban nem sikerült, mert amint feléje csaptak, kibukott a csónakból. Gulácsy Irén Feketebarát néven hallotta emlegetni. A Vörössipkás emberi alakban jelent meg, vörös sipka volt a fején. Azt mesélték róla,

30 hogy egyszer egy révész át akart menni a Tiszán, és csónakjában ott látta a Vörössipkást. Evezőjével agyon akarta ütni. Amikor azonban feléje csapott, a Vörössipkás már bele is bukott a vízbe. Sapkája leesett a fejéről és a csónakban maradt. A révész hazavitte. Nemsokára azonban dudaszóval jöttek érte, a révész tanácsosnak látta visszaadni. A Víziördög kénye-kedve szerint mindenné át tud változni. Tápén egy halász nagypénteken halászva, fekete potyka képében fogta ki a Víziördögöt, de alig húzta ki a vízből, mindjárt kutyává változott. A csónak, bármennyire iparkodott volna is vele a partra, csak lefelé haladt. Erre a halász megijedt, kalapját megemelve fohászkodott Istenhez, mire azután ki tudott jutni a partra. A kutya azonban nem maradt el tőle. Amikor a halász meghalt, odaült a keresztjéhez. Szintén Kálmány Lajos szól a Szűzlány nevezetű vízilényekről, akiket a szőregiek emlegettek : a tengerben élnek, szépen dalolnak. Csomóban ülnek a vízben, amikor a dalolásba fognak. A vízisárkány, víz őrzője folyóban tartózkodó sárkányalak, amely terjániak szerint időnként áldozatokat kíván magának.

31 29 P. Gulácsy I., Átal a Tiszán. Kolozsvár 1928, 72, 121. 30 EA. 2809. 31 EA. 2811, 28 2. 423