Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Gombkötő nagyapja kezéből a magyar ruhadíszítés, sujtás ragyogó virágai nőttek ki. Egyik nagybátyja, Juhász György a híres asztalos régimódi parasztbarokk bútorait költői képzelettel írja tele. Nagynénje, Mari néni és édesanyja jámbor, szinte bibliai két asszony. Juhász Gyula tehát bennszülött palánki magyar polgárok, mesteremberek ivadéka. A Palánk ódon házaival, szűk utcáival, cégéreivel, meghitt, de fegyelmezett családiasságával, provinciális romantikájával megragadóan idézi a Város polgári múltját, magyarok, németek és szerbek közös barokk művét. Idézi a Várat, amelyet Béla király épített, a szegedi békét és Nándorfehérvárt, a törököt és boszorkánypöröket, mindenek előtt a Tisza színjátékát. A Palánk a költő idejében már és még csöndes sziget volt a Belváros modern vásárjában. A parti élet és a makaipiac archaikus mozgalmassága, meg a szomszédos ipartestület társadalmának farsangi jókedve mégjobban hangsúlyozta a Palánk csöndjét, amelyet csak Kisasszony napja táján vert föl a Dömötör-templom előtt sereglő radnai búcsús nép éneke, meg Sarlós Boldogasszony napján a közeli Rozáliakápolnabéli fodormentaszentelés. Mari néni világa volt ez, 118 amely egész életére megihlette a költő népi fogantatású katolicizmusát: már nehezen hitt benne, de színeiből, liturgiájából egész halálig élt. Juhász Gyula ugyan máig sem próféta az ő szegedi hazájában, de szimbolikus tömörségben, az artisztikus stilizáció eszményi fokán ő villantja meg előttünk a szegedi világ és nép abszolút képét, szinte ideálját: „Szögedi intérieur", „Negyvenhatosok," „Szeged," „A tápai Krisztus," „Tápai lagzi," „Az alsóvárosi temetőben," „Ének Bukosza Tanács Ignácról," „Haviboldogasszony," „Fekete Mária." Móra Ferenc (1879—1934), a szegedi irodalmi regionalizmus egyik legnagyobb büszkesége 119 , Tömörkény hivatali utóda közvetlenül alig vitte előre a Város néprajzi kutatásának ügyét. Az írás és ásatás vette el minden idejét. Gyűjtő, összegző munkát alig végzett. A múzeum néprajzi anyagát korszerűen és átgondoltan nem fejlesztette tovább, bár mindig gondja volt rá. Annál nagyobb érdemei vannak azonban a szegedi népélet, a kortársi parasztság költői ábrázolásában. Népünket már nem azzal a klasszicizáló eszményítéssel ábrázolja, mint Tömörkény. A világháború nagy megrázkódtatása, hazánk korhadozó társadalmi állapota a szegedi parasztságot sem hagyta érintetlenül. A szenvedő, olykor reménytelenül küzdő, a méltó emberi öntudat akkori hiábavalóságára ébredő, vagy önző egykedvűségbe dermedt szegedi szegényparasztot, kisembert, a Földnélküli Jánosok homoki világát örökíti meg abban az átmeneti korszakban, amely írói és emberi szándéka szerint is szükségszerűen vezetett napjaink új társadalmi követelményéhez. A félegyházi szülői ház és gyermekkor lehetővé teszi, hogy Móra Ferenc a néprajz alanyával és tárgyával, a néppel élményszerű közvetlenséggel, minden romantikus túlzás és elfogultság nélkül ismerkedjék meg. Hiányzik ezért belőle mind a bálványozó rajongás, mindpedig a ressentiment, viszont a szeretet és hűség haláláig elkíséri. Ez a paradoxon : a szeretetnek kíméletlen, sokszor önmarcangoló tárgyilagossága ad népábrázolásának különleges értéket. 118 Mari néniről Juhász Gy., Nefelejcsek. Mari néni. Szeged 1924, 1. sz. 119 A következőkben Mórát új szempontból szeretnénk méltatni. Vö. Bálint S., Móra Ferenc és a magyar népélet. Tiszatáj 1958, 7. sz. 39
