Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A munkások, taicskázók bandagazdájának kaparás volt a neve. „A pénz a kaparásnál van — írja Tömörkény ugyanott — aki köztük a főember. Az számol a gazdával, és veszekedik is vele, míg fölmérik a partra hordott homokot, hogy az mennyi." A hajó burkonyai közé szorult homok kipiszkálására szolgáló vasvessző szakmai neve szurkapiszka, kapari. Homokhordás a század elején A parton felhalmozott, négyszögletes csonkagulára emlékeztető homokrakásnak figura, ritkább nevén prizma, annak a homokhordó munkásnak pedig, aki értett a figura rakásához, Д^гамшя/о volt a neve.

7 Ennek alapján számították ki a munkásoknak járó bérösszeget. Napjainkban ez a kegyetlen, fárasztó munka eltűnt. Ma a talicskázó emberek helyett a szallag dolgozik: villanyerőre működő, építkezéseknél is látható daruszerű gépezet, szalagrendszer, amelyet a homokoshajó és a rakpart közé állítanak. A homokot a hajó széléhez állított gépezet tartályába hordják, illetőleg öntik. Innen azután a mozgó acélszalag viszi föl egészen a partig, ahol önműködően folyik le róla. Annak a fuvarosnak, aki leginkább a homoknak a tiszai telephelytől a rendelőhöz, építkezéshez való szállításával foglalkozik, homokfuharos a neve. Eladásnál a mértékegység a köbözőláda volt: 1 m hosszú és széles, 1/2 m magas deszkakeret, amely teletöltve 1/2 m

3 homokot tartalmazott. 7 Tömörkény I., Ne engedjük el a madarat. 123, 199. 413