Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

S mikor mindezt elvégezvén, rendben hazatérnek a rakománnyal, még csak akkor kezdődik el a homokkofa dolga. Helyet keresni a parton, ahová a homokot kirakodják. Fölmérni, hogy mennyit hoztak? Megdeputálni, hogy jót hoztak-e. Disputálni a legénységgel a fizetést illetőleg, meg a hajóvontató rácokkal. Megállapítani, hogy mennyit kértek már ki a pénzből előre, s mennyi ital ment el nekik hitelbe. Számontartani, hogy hazahoztak-e minden kötelet, rudat, csáklyát, járódeszkát, evezőt? Azután pedig, mikor minden rendben van : lesni a vevőt a parton és alkudni vele a homokra. Néha odaadni úgy, ahogy viszi. Mert van eset rá, hogy hirtelen fölárad a folyó, és akkor, ha a vevő nem viszi el a partról pénzért a homokot, elviszi helyette ingyen a víz." Annak a porond, porondolás, zátony, hordás néven emlegetett területnek, ahol a Tiszán, illetőleg Maroson alkalmas homokot találnak, a szakmában homokbánya a neve. A tiszai homok, tiszahomok leginkább csak falrakásra alkalmas. Innen afalazóhomok megnevezése is. A Tisza partján mélyről bányászott nyirkos homoknak, amelyet a kert talajának megjavítására, továbbá a palántaágyak előkészítésénél használnak : fövenyhomok, röviden föveny a neve. Sokkal finomabb, mert szemcsésebb a Maros homokzátonyain bányászott marosi homok. „Ez a Maros — írja

3 Tömörkény — ez az Erdéllyel közös, mérges, limányos víz olyan homokot is hordoz, hogy abból egy liternek az ára tíz liter pattogatott kukorica árát meghaladja. Sokan élnek belőle." Terescsényi György aranyhomok nevét is hallotta. „Az egész határban — írja

4 — messze el Makóig csak egyetlen egy fajta volt kapós: az aranyhomok. Ez pedig a Maros legalsó folyásának medrében található. Ott sem mindenütt, csak a torkolathoz közel, ahol a meglassúdó folyó hirtelen letisztul és lerakja terhét. Az aranyhomokot nagyszömű néven is emlegetik a népek. Az építőipar vakolóhomoknak ismeri." A marosi homok más neve élöshomok, ez „nagyszemű kavicsos és fölösen van közte macskaezüst. Várakozó János figuracsináló — jellemzi

5 Tömörkény — aki egész életét ezen foglalatosságban tölti, így vél róla: A legjobban mégis csak arrul ismerkszik, ha az embör a szájába vöszi. Ha a fog alatt roppan: jó, ha nem roppan: iszap. Nohát akkor így van. El kell fogadnunk ez igazságot, mert különbet úgyse tudunk." A marosi homokot leginkább Klárafalva, Ferencszállás alatt szedik hajóra. Följebb is szoktak azonban menni, egészen Apátfalváig. A pátfalvi homok, szakmai nyelven kulé borsószem nagyságú kavicsokból álló, betonkészítésre alkalmas homok. A homokhajó, homokoshajó legtöbbször kiérdemesült gabonáshajó, más szóval fahajó volt. Ezeknél kisebb volt a könnnyűjárású burcsëlla, homokosburcsëlla, továbbá a luntra. A homokmunkások alkalmi szállásául a kisebb tanyahajó szolgált. A homokszállító hajó „szlavóniai tölgyfából készült — írja Aldobolyi Nagy — eresztékeit szurok és erdei moha tölti ki, a gyalult keményfadeszkákat hatalmas vaskapcsok rögzítik egymáshoz. Feneke lapos, sekélyjáratú, belseje öblös, ládaszerű. Elül, hátul kissé fölkunkorodik. Elején nehéz vasmacska lóg erős láncon, fölötte az eresztőszerkezet. Az orr külső falán fehér bádogtábla, felirata: Isten velünk! A hajóorrban tartják a szükséges szerszámokat: köteleket, vaskapcsokat, pallókat, láncokat, tartalék sodronykötelet és azokat az egyszerű alkalmatosságokat, 3 Tömörkény I., A Szent Mihály a jégben. 395. * Terescsényi Gy., Lesz, ahogy lesz. 182. 5 Tömörkény I., Ne engedjük el a madarat. 201. 410