Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

HOMOKHORDÁS A tiszai életnek máig virágzó és jellegzetes jelensége a homokhordás: a vízi gyűjtögetésnek egyik sajátos, nagy jelentőségűvé vált ága, a felszabadulás előtt a kiskapitalista vállalkozásnak egyik jellegzetes szegedi fajtája. Az itt leírandó világ már teljesen a múlté, de különösen Tömörkény István, Aldobolyi Nagy Miklós

1 forrásértékű jellemzéseiből és a magunk kiegészítéseiből jól fölidézhető. Najpainkban a szocialista szervezés a homok termelését és szállítását szinte teljes mértékben gépesítette, megkönnyítette, és a teljesítményeket megsokszorozta. A homokhordás régebbi múltjáról semmiféle adattal nem rendelkezünk. Nyilvánvaló azonban, hogy kibontakozását az 1879. évi árvizet közvetlenül követő időkre kell tennünk, amikor Szeged modern várossá épült. A régi világra annyira jellemző sárépítkezés nem szűnik ugyan meg, de erősen háttérbe szorul a kőanyaggal, téglával szemben, amelynek nélkülözhetetlen ragasztó- és vakolókelléke a homok. Vegyük még ehhez a Város feltöltését, amely jelentős mértékben a Tisza árteréről történt. Nem szabad megfeledkeznünk az egyre fejlődő szegedi kertkultúráról, a palántaágyak készítéséhez annyira szükséges fövenyhomokról sem. Kisebb mértékben nélkülözhetetlen a pincében a zöldségfélék télire való elraktározásához, amelynek rónázás a neve, továbbá az ólban a disznó belső fekvőhelyének megbontásához is. A homoknak, homokhordásnak mégis az építkezésben van döntő jelentősége. A homokkeresködő, homokosembör, homokkufa a polgári világban nemcsak jobbmódú férfiak, hanem parti kocsmárosnék között is akadt. „Némely apró hajókat vásárol — írja

2 Tömörkény — és azokon homokot hordat a vízi fövényekről azoknak, akiknek a valóságos jó tulajdon homokra szükségük van. Mert a homok nem egyforma. Van homok, melyekből téglát préselnek, de az másra nem való. Van ismét homok, mely jó a mély telket föltölteni, de másra szintén nem alkalmatos. Ismét van finomabb homok, amely jó az építkezéseknél a házfalak külső vakolására. Ellenben a belső házfalak, már mint a szobák falainak vakolására csak a marosi legeslegfinomabb kavicsos homok a jó és ezt nem adják ingyen. Mert hajókat kell tartani hozzá. A hajókba kormányost és legénységet. Ennek a legénységnek meg megint kétféle mesterségének kell lennie. Hajós is, kubikos is. A kormányosnak ismernie kell a parti fövényeket a Maroson, hogy hova rakja le a finom homokot a víz. Tudnia kell a vízállást előre, hogy midőn a homokért a tetthelyre fölér, ne találja elöntve a fövenyt. Állandó érintkezésben kell állnia a túlsóparti hajóvontató rácokkal, hogy a lovakkal mindig készen álljanak, ha útra kell indulni. 1 Aldobolyi-Nagy M., A marosi homokbár kasok. Búvár 1940. 2 Tömörkény L, Célszerű szegény emberek, 153. 409