Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Először a derekat rakják tele, majd az oldalak összekapcsolása után körösztfák és vendégódalak segítségével fölrakják a kévéket úgy, hogy farkaikkal egymást fogják. Tövük tehát előre és hátra áll. A rakományt három helyen keresztben lekötözik. Egy térő, azaz kocsiteher 80—100 kéve nádat jelent. A nádvágás valamikor jelentős téli kenyérkereset volt. A fölöslegesét piacon értékesítették. Szigorú teleken szánkóra rakodtak. Megpatkolt ökrökkel húzatták. Elindult a tápai szánkókaraván a Tisza vagy a Maros jegén Vásárhelyre, illetőleg Makóra. Jobbmódú városiak fűtésre vásárolták a nádat. Sokszor az értéktelen csőszlét hamarabb elkapkodták, mint a zsuppnádat, mert az előbbi tüzelésre jobb volt és olcsóbb is amannál. 408