Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

készült színnek gyékényös volt a neve. A közvetítés, értékesítés mellett természetesen sokszor foglalkozott maga és családja is szövéssel. Az ilyen gyékénykofa csak nagyban árult. A háztartási szükségleteket közvetlenül elégítette ki a hetipiacokon, vásárokon árusító kiskufa, linkekufa. Saját készítményeivel állott piacot a kurtakufa. A gyékénypiac évtizedeken át a kakastemplom rácsozatánál volt. Ez az állapot lényegében, de máig sem egészen véglegesen 1951-ben szűnt meg, amikor a tápai gyékényszövetközet, gyékényszüvetközet megalakult. Összesen 776 tápai család tömörült benne. Ez szervezi a közös gyékényvágást, és vásárolja meg a háznál szőtt készítményeket. A Szegeden túli értékesítéssel a Népművészeti és Háziipari Vállalat foglalkozik. Ezzel köt a tápai szövetkezet szerződést. Egy-két család azonban még mindig akad, amely megmaradt a gyékénymunka régebbi, családi hagyományai mellett. Nádvágás A szegedi víziélet népi hagyományaihoz szorosan hozzátartozik a nádmunka, nevezetesen nádvágás, továbbá a nádnak a mindennapi parasztéletben való változatos felhasználása. Ez a hagyomány a vízmenti falukban, így Tápén, Algyőn, továbbá a Város szélén elterülő téglagyári kubikgödrökben és a tanyai szikes tavak környékén máig sem halt ki egészen. Jellemzésünk jelentős részben Molnár Imre tanítványunk tápai kutatásainak felhasználásával

10 íródott. A Tisza hatalmas kiöntései, továbbá a Maros, a Maty, a Várost övező tavak (Búvártó, Vértó, Csődöröstó, Jató), kubikgödrök, nemkülönben a tanyavilág vízállásos helyei ugyancsak bővelkedtek nádasokban. Különösen azonban a hatalmas tápai réten termett rengeteg nád. Legfőbb régi lelőhelyei : Porgány, Kutas, Sulymos, Csíkosér, Városfőd, Hóttisza, másként Dögtisza, továbbá a jobbparton a régi falu körül Tigér, Kikinyér, Tápaiér, Vőgyér, Szillér, Kemös, Szomolya. A gyékényszedő vagy nádvágó tápaiak manapság is éppenúgy belábalnak a vizekbe, posványokba, mint valamikor. Legtöbbször kétágig, azaz combtőig belesüppednek. Hideg a víz, véresre sebez a nádkutú és csaták, gyötrelmes a testükre tapadó pióca. Tarjagosra csíp a posvány szúnyog, sebesre marcangol a zsinyeteg vagyis a hínár, 2LZ Ő ajkukon hínyár, a. sűrű összefonódó vízinövények. Nátly József más értelmezése szerint a zsinyeteg 'pállott, állóvízben termő szőrfű, mely a benne járó embert megrühesíti.' A csépje nád között élő, háromélű sásfajta. Levele olyan éles, hogy a nádvágó kezét könnyen kivérzi. A tápaiak néha ijannak is felhasználják. Valamikor fűtöttek is vele. A nád (Phragmites communis) nemcsak vízben él, hanem vízállásos, ármentes földeken is előfordul. Tövének népünk nyelvében katlé a neve. Ez sárgásbarna, folyós ízekből áll és szántás után a boronálás alkalmával össze szokták gyűjteni, mert minden ízibű kifakad, kisarjad és vígan köt tovább. A kelő, fakadó nád, amelyet csilla néven emlegetnek, hegyes és úgy szúr, mint a tű. A böngyöle, nádböngyöle néven emlegetett nádgyökérzet néha karvastagságú és 5—6 m mélyre is lehatol a földbe. Kifakad a vályogos gödörben is. Ki biri nyomni az órát — mondogatják — kihajt, pedig mán sok, sok éve hallgatódzik ott lent. A tápaiak tapasztalata szerint a katlé két évenként újítja magát. Az egyik része magvakul, a másik meg él tovább. Az összegyűjtött, megszárított katlénak olyan tüze van mint a nyárfának : lángol, de kevés a melege. A zöld állapotban kivágott nád még abban az esztendőben kifakad. Hajtásának sarjúnád a neve. A katlé sem egyforma. A folyósnád katléja a föld felszíne alatt ásónyom 10 Eredetileg főiskolai szakdolgozatnak készült. 404