Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

fogyasztására. A gyékénypákának a tűzcsiholásban való hajdani jelentőségére már utaltunk. A gyékényből különösen régebben sok háztartási tárgy is készült. Ilyen volt a gyékénykanalas: mintegy 50x30 cm méretű, falraakasztható gyékényszőnyeg, amelybe két-három sorban gyékényből sodrott fülek vannak beleszőve. Ezekbe dugják nyelüknél fogva a kanalakat. Ma már csak elvétve látható. Tréfából olyan kézben tartott holmira mondják, amit nem lehet összetörni : össze ne törd, mint a gyékénykanalast! A gyékényből font méhkaptárnak gyékénykaptár, a szalmából készített, de gyékénnyel körülfont méhkasnak gyékénykas, a gyékénnyel burkolt szalmaszakajtónak pedig gyékényszakajtó a neve. Ma már hagyományőrző háztartásban is alig-alig látható a povájos, Rabén póvájos, vagyis az a különleges tojásalakú, mintegy 50—80 cm hosszúságú gyékénykosár, amelybe már Nátly József szerint is „lisztet, vagy télen tojást tartanak". A kamrában volt a helye. Hasonló célt szolgál a kupujka néven emlegetett gyékénykas, amelyben a tápaiak tojást, babot, kukoricát szoktak tartani. Régebben különösen kedvelt volt a tájon a összefogott gyékényszálakból csavart vagy font gyékénykötés. Fonottan ruhaszárító kötélnek, sodrott formájában here, kukoricaszár kötésére, dohányfűzésre, szalonna aggatásra használták. Újabban gyékénypapucs, gyékénycipő is készül belőle. A finom gyékényszálakból sodrott kötélnek pintérgyékény a neve, amellyel a kádárok a hordók csínjait szokták tömíteni. A szállításra szolgáló gyékényszatyor fajainak bemutatására később kerül sor. Ez ugyanis már régóta kilépett a helyi önellátás világából. A tápai ház födésére régebben elég általános volt, ma viszont már igen ritka a gyékénytetéj, náddal vegyesen gaztetéj. Erről még az építkezésnél szólunk bővebben. A száraz gazgyékény, gyékénygaz kemencébe kerül. A gyékénynek a néphagyományban, hiedelemvilágban csak egyetlen előfordulásáról tudunk, ez pedig a lucagűgyű: bábúszerű 12 gyékénycsomó, amelynek készítéséhez Luca estéjén fognak hozzá, és karácsony estéig minden nap egyet kötnek belőle. Célzatáról a Luca-napi néphagyományok jellemzésénél szólunk. A gyékénynek a ház körül, háztartásban való felhasználása mellett szélesebb fogyasztókörre számíthattak, és máig számítanak a tápai gyékénymunka egyéb alkotásai. A tápai nép adataink szerint már sok évszázada termel piacra. A gyékény nyilvánvalóan már a középkorban a Szegeden adagolt sókockák burkolására szolgált. A török defterekben is szerepel (burija). A szegedi mecsetekben imaszőnyegül is használták.

8 A szegedi dohánytermelésnek a XVIII. század második felében való föllendülésével szintén burkoltak vele. Az exportra kerülő szegedi dohány csomagolására szolgáló gyékényponyvát tápaiak készítették. A környékbeli kertségekben és szomszédos uradalmakban termesztett dohány tekintélyes részét a szegedi kereskedők Fiume és Lemberg felé exportálták. A dohánytermesztés állandó növekedésével fokozódott a tápai gyékényfeldolgozás is. E gyékénymanufaktúra kibontakozásában Giday Kálmán kutatásai szerint

9 része volt a falu elszegényedésének is. Az úrbérrendezéssel megszűnt a faluközösség, a zsellérek száma megszaporodott. Ezek vagy a Temesközbe vándorolnak, vagy gyékényszövéssel foglalkoznak és városi kereskedőknek dolgoznak. Giday Kálmán adatai szerint 1814 decemberében a községi kocsi 1000 darab gyékényt fuvaroz be Szegedre, majd 1816-ban a községi komp hatszor szállít a Város8 Velics-Kammerer II, 189. 9 Giday K., Hozzászólás Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés ipari fejlődése Magyarországon (1842—1849) с vitacikkéhez. Száz. 1957, 790, 791.