Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szelemenfa. Ehhez horogfákat támogatnak, majd az egészet kivülről gyékénnyel vagy náddal beborítják. A kunyhó tetejét és oldalát gyékénnyel szegik le, hogy a vihar el ne vigye. Végül ajtót is készítenek gyékényből vagy nádból, sarkait gyékénykötéllel erősítik a kunyhó elejéhez. A gyékényt most kivül-belül rőzsevastagával összefogják, ezt pedig gyékénykötéllel a gyékényhez erősítik. Ennek karcél a neve. A kunyhóban derékaljul szalma, széna, gaz szolgál. Ha a közelben nincs kút, akkor több banda összefogásából kopolyakút ásására kerül sor. A kunyhó belsejében a fekvőhelyek kétoldalra kerülnek, a közép szabad. Az ajtónál van a bogrács és korsó helye. Holmijukat &févaj mellé, azaz a fekvőhely fejükhöz eső részéhez rakják. A szalonnát és a tarhonyászacskót a horogfákra akasztják. A kaszákat a karcélba dugják. Mielőtt a szedéshez fognának, minden hatos banda szakácsot választ magának. Rendszerint azt választják maguk közül, aki már az előző években is szakács volt, és szeretik a főztjét. A szakácsember megcsinálja a szolgafát és mércét készít a szalonnaméréshez. Ez úgy történik, hogy levágnak egy akkora darab szalonnát, amekkora egy főzéshez a bandának elegendő. Ezt madzaggal egy bot végére kötik, amelynek közepére és másik végére is madzagot kötnek. A bot a közepére kötött madzagon függ. Most a bot másik végén lévő madzagra hurkot kötnek, amelybe mindig akkora szalonnát tesznek, amekkora egyensúlyban van a másikkal. Ez a mérték, ehhez mér a szakács minden nap egy másik ember szalonnájából. Miután így a hajlékkal rendbejönnek, megnézik a gyékényt. A vágást csak akkor lehet kezdeni, amikor már bodorodik a farka. Ez azt jelenti, hogy a gyékény már érett. Ha zölden vágják, akkor a tüve magvakul, vagyis a következő esztendőre nem hajt ki. Ekkor osztják föl parcellákra a rétet az egyes bandák között. A gyékényt kicsávázzák, vagyis elkülönítik, hogy egymáséba ne keveredjenek. Ezzel az előkészületek be is fejeződnek. Másnap kora reggel megkezdődik a szedés. Leggyakoribb a vízen szedés. Ilyenkor a pusztaszedő öltözete a következő : festő-, vagy vászongatyába öltözik, a lábára kapcát, erre bocskort húz és a bocskor szíjával leköti a gatyaszárat. így védekezik a piócák ellen. Inget vesz magára, föléje lajbit, fejére pedig kalapot. Aki dohányos, az a zacskót a gatyakorcba köti. Kétféle kaszát használnak. A régebbi ugyanolyan, mint a szárvágó, vagyis elhasznált kaszából készített, nyélbe erősített sarlóféle. Élének mintegy 10 cm a hossza. A neve: gyékényvágókasza, gyékényszödőkasza, öregek ajkán darunyak. Ujabban már sokan használják a rángatós vagy csöttögtető kaszát is. Első nap igen korán beleállnak. Ha a víz nem hideg, vígan folyik a munka. A szedés combtőig, vagy kötözködésig, azaz derékig érő vízben történik. A pusztaszedő marokra fog többszál gyékényt — ha vastagabb, 3—4, ha vékonyabb, 8—10 szálat — lehajol, és a kaszával elhúzza a szálakat. A szárvágó kaszával a gyékény szálat elcsapják, elnyisszentik, az újabban elterjedt rángatós kaszával pedig berántják. A vágási felület jó gyékényvágó munkájánál majdnem vízszintes. A rossz gyékényszedők a vízben nem nyúlnak el eléggé a tövéhez, és kácsaórúra vágják a gyékényt. Vágás után a szedő a szálakat fölemeli. Belenéz a tövébe. Ha férges van benne, kidobja, a többit pedig a gaztól a kasza fokával megtisztogatja. Ha a gyékény szálak szétcsúsznak, akkor a tövét a hasához vagy a melléhez veri. Utána maga mellé, tövével a szedés irányában a vízre fektetik. A következő vágást erre rakja, amig egy hónaljra vagy tutajra való össze nem gyűlik. Amikor a tutaj, vagyis egy-egy kisebb köteg gyékény kész, akkor egy csillás gyékény után néz, amivel a farkánál a tutajt beköti. A következő tutajt az előzőnek a nyíljára fekteti : a farkát megcsavarja és aládugja a következő tutaj kötelének. így egészen hosszú tutajsor keletkezik. Vágás közben a vízben található gazt kétoldalra eltolják, hogy középen a tutajt majd húzni tudják. A páklyás 395