Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

gyékényt nem vágják le, mert ez különben is kibillenne a kezéből. Ugyanis az ilyen gyékényt a páklya lehúzza. Ha jó a gyékény, akkor tíz tutaj után rágyújtanak, pihenőt tartanak. A szakácsok a kunyhó közelében vágják a gyékényt, majd 11 óra körül abbahagyják a munkát és a főzéshez fognak. Rendszerint krumplistarhonyát, paprikáskrumplit esznek, de az ügyes szakács gondoskodik más ételekről is. Amikor kész az ebéd, a szakács hujángat, azaz bekiabál a rétbe. Ha pedig a szedők távol vannak, akkor gyékényzászlóval, botra kötött kendővel integet. A szedők ilyenkor a már összekötött tutajokat kihúzzák a partig, de még benne hagyják a vízben. Ebéd után jó időben pinennek egy kicsit, rágyújtanak, miközben a szakács, régebben a legfiatalabb szedő ki szokta a bográcsot súrolni, majd egy kis darab szalonnával bezsírozza. Délután a szedés egészen napáldozásig folytatódik. Ekkor a délutáni szedést összefűzik a délelőttivel és megkezdődik a kihúzás. A partig mindenki a magáét húzza, de magát a kihúzást a banda közösen végzi. Egy ember beáll a vízbe, adogatja kifelé a tutajokat, a másik pedig lóra rakja, azaz bakra helyezi, hogy a víz kicsurogjon belőlük. Az első tutajt lefektetik a földre, a többit sorban, kissé lépcsőzetesen a tetejére rakják. így 70—80 tutaj is fekszik egymáson. Az utolsó csaknem talpon áll. Mikor ezzel is készen vannak, a kunyhóban átöltöznek, a vizesruhákat kiteregetik a kunyhó elejére. Este kenyeret, szalonnát esznek. Ha a gyékény jó, akkor 50 tutajt is szednek naponta. Ha azonban gazos, akkor a munka bizony késedelmes. Sokszor csak 20 tutaj a napi eredmény. Ha kötözködésnél mélyebb a víz, akkor deszkából, fatörzsekből összeeszkábált lápon vagy ladikon szedik a gyékényt. Ketten-hárman vannak rajta, és egy hosszú rúddal tolják a lápot előre. Ilyenkor hosszabb nyelű kaszával dolgoznak. A levágott gyékényt a láp vagy ladik mellé teszik a vízre, esetleg a lápon rakják tutajba. Az ilyen munkát nem szeretik, mert elég veszélyes, és nagy ügyességet kíván. Az este lóra rakott gyékényt másnap reggel terítik. Erre partos, száraz hely való • Févajt raknak nádból, gazból a nyílja és a farka alá. Ez afévajpárna, nádfévaj. A terítest a banda közösen végzi : négy ember húzza a tutajokat, kettő pedig teríti. Azok* akik a tutajokat odahúzzák, előbb összeütik a tövét, ráteszik a févajra, közben kioldják és a farkát kicsapják, hogy könnyebb legyen teríteni. A terítés 1—2 sukk vastagságú. Az első szedést vastagabban terítik, mert az hosszabb ideig száradhat. A későbbi terítés már vékonyabb. Ezután szalonnát, kenyeret frustokolnak, majd belemennek a vízbe. Az első napi szedést rendesen főlépik, lépéssel megmérik, hogy nagyjából hány kéve gyékény lesz belőle. A kiterített gyékényt 8—10 nap múlva megforgatják. Eső után megrázzák. Ha sok eső esik, újból megforgatják, hogy teljesen átszáradjon. Az eső a terített gyékénynek nem használ, mert foltot hagyhat a nyílján. A vágás után 10—12 nappal megkezdődik a kötés. Még harmatos időben válogatják ki a kötélnek valót. Ezt a terítés alá teszik, hogy puha maradjon. A kötél úgy készül, hogy több szál vékony gyékényt a farkával szemben összefognak, és egymáshoz tekerik őket. Ezután mindegyik ember elfog magának egy terítést, és a kötés megkezdődik. A kötelet a szedő a földre teszi. Először belehelyezi az alsótutajt, azután a sasolást, végül pedig a felsőtutajt. Az egészet a lába közé veszi, mögnyergeli, mögzötyköli. Ezután a kötelet meghúzza, a kévéket kicsit megrugdossa, majd a kötélen kettőt teker, és a megtekert kötelet eldugja a töve felé. A kévét most felállítja, és a mintegy 30 cm-re kiálló sasolást a kéve földhöz ütögetésével beveri. Most a kévét újra lefekteti, és következik a farka bekötése. Ehhez vékonyabb kötelet teker. A kötélen kettőt csavar, aztán megfog egy félmaroknyi gyékényt a kéve töve felől. Ennek aládugja a megcsavart kötél egyik szárát, majd a kötelet ismét megcsavarja és eldugja. 396