Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

GYÉKÉNYSZÖVÉS ÉS NÁDVÁGÁS Gyékényszövés A víziéletnek a szegedi tájon évszázadok óta alighanem a tápai nép a nagymestere. Ebbeli hagyományainak szívósságára jellemző, hogy a vízi gyűjtögetésnek a gazdálkodásnak számos ága máig virágzik a faluban. Főleg a gyékényszövés és nádvágás kivételes készségére, az önellátáson messze túlemelkedő jelentőségére mutatunk rá. A tápai gyékénnyel foglalkozó számos értékes, tudományos igényű feldolgozás közül Irmédi Molnár László

1 és Horváth Júlia

2 derekas munkáját, a Szegedi Szótár címszavait, újabban pedig tanítványaink, Ilia Mihály és Juhász Antal kitűnő jártasságú összefoglalását

3 emeljük ki. Előadásunk az utóbbiak nyomán halad, de célunkhoz képest természetesen itt-ott röviddebbre fogjuk, máshol pedig kiegészítjük az ő fejtegetésüket. A gyékénynek (tipha) — amelynek 'Csaplár Hs«©dek nyilván valami félreértésből előttünk isHieretlen turak nevét is följegyezte — két jelentése van. Jelenti magát a gyékénynövényt, azután a belőle szőtt gyékényponyvát. Mint az ismert szólás is mondja: egy gyékény ön árulnak, azaz egyet akarnak, egy húron pöndülnek. Vagy egy másik : kirántották a gyékényt alóla, vagyis olyasmit vettek el tőle, ami megélhetéséhez tartozott. Régi szegedi szólás a durva, darabos modorú embert jellemezve: nyers mint a tápai gyékény. A gyékény részeit a tápaiak gondosan és változatosan nevezik meg. Fő részei : a böngyöle és a réteges szár, amelynek alsó egyenes része a nyíl, nyílja, felső elvékonyodó, szétváló része a farka. A kötözésre használt zöld gyékénynek Nátly József szerint csilla neve is járta. A szőregiek viszont úgy tudták, hogy ennek Tápén pásztor ta a neve.

4 Leghasználhatóbb a nyíl, amely lehet ustoros, nyilas, sugaras : szép hosszúszárú, csillás, kérészes: шта^^афе^ш! szárú, pöfetegös, pukkadt, tazsla, húsos, torzsás: vastag, duzzadt, durvaszövesu^üaff пек alkalmas, taknyos; nyálkás, puha, értéktelen, vajas: hajlékony, szatyorfülnek, szakajtónak való, kádárok tömítenek vele, férges, furulyás, rovászkos: a. kukac összefúrta, ezért a szála töredezik, nyilas*, vesszős: hosszú a selyme, kácsaórú: ferdére vágott. A nyíl rétegeinek neve a héjjá, éspedig legkülső rétege a nagyhéjja. Ezt vagy eldobják, [=nagyhéjjáznak] vagy pedig a silány minőségű rossz készül majd belőle. Alatta van a második héjj, amelyből szintén durvább gyékényt szőnek. Ezalatt még a bélfőhéjja, vagyis a gyékény belét közvetlenül kerülvevő levélzet. Alatta van a legbelső rész, a bél. A bélgyékényt és bélfőhéjjátyo, java közös szakmai névvel is illetik. A gyékény buzogányszerű termésének páklya, páka a neve, amelyet régebben, tűzcsiholásnál, tapló gyanánt használtak föl. A páklyás, 1 Irmédi Molnár L., Tápé község háziipara. MNy. 1933. 2 Horváth /., A tápai gyékényszövés. Ért. 1939. 3 Ilia M.—Juhász A., A tápai gyékényszövés szókincse. Néprajz és Nyelvtudomány 1960. 4 Kálmánylll, 151. 393