Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Még a kódorgó befogását is fölülmúlja az a gyönyörűség, amikor a galambász a maga falkájával, galambjaival belevet másnak a levegőben közeledő falkájába. Ilyenkor a két galambsereg összefordul, összeméri, összeforog, vagyis összevegyül, elkeveredik egymással. Rendkívül izgalmas, mert teljesen bizonytalan, hogy melyik falka kerekedik fölül és ragadja magával a másikat, illetőleg abból egy-egy galambot. Boldog a galambász, ha sikerül szétveretni az idegen falkát és az ő falkája kerül ki győztesen ebből a gomolygásból, és a megzavarodott, fejüket vesztett idegen galambokkal tér haza. Ezeknek megfogása egyezik azokkal a körülményekhez képest váltakozó eljárásokkal, amelyeket a kódorgó befogásánál már jellemeztünk. Mint már mondottuk, a szerzett zsákmányt, a befogott galambot a galambász mögszoktati, vagyis egy-két hétig félsötét padláson tartja, hogy elfeledje régi tartózkodási helyét. Utána a maga galambjai közé ereszti és összepároztatja. Sokszor előfordul azonban, hogy a régi gazdának valami különösen szívéhez nőtt galambjáról van szó. Elindul tehát a keresésére, és sokszor rá is talál. Most — ha jó barátságban van a két galambász — vagy pedig csak passzióból történt az elfogás — minden további nélkül visszakapja. Előfordul azonban, hogy a galamb az új gazdának is megtetszik. Ilyenkor hiába minden könyörgés. Más eset, hogy ingyen nem akarja visszaadni. Ekkor bizony kisebb-nagyobb váltságdíj fizetésére kerül sor. Olykor, de aránylag ritkán a bíróság elé kerül a dolog, amely a helyi népi szokásjoggal nem törődve, a galambot gazdájának itéli vissza, sőt azt, aki elfogta, tulajdon elleni vétség miatt pénzbirsággal is sújtja. Az ilyesmi azonban a följelentőt a galambászok társadalmában erősen megbélyegzi. Egyébként a mások galambjára túlságos, feltűnő szenvedély« lyel sóvárgó galambásznak galambcsíszár, galambsinter a tréfás neve. Végül meg kell emlékeznünk a galambokhoz fűződő szegedi szólásokról, hiedelmekről, és szokásokról is. A szegedi nép is ismeri a munkára serkentő közmondást: ne várd, hogy a sült galamb a szádba repüljön. Aki forgolódik, nem találja helyét, arra ezt mondják: toporog mint a tojó galamb. Kövérkés, fiatal fehérnépnek tötött galamb a kedveskedő megjelölése. Elég sok a hiedelem is. így meghal a családból valaki, ha fehér galamb repüli át a házat. Az is halált jelent, ha valaki fehér galambbal álmodik. A galambokat egyesek koponyából szokták itatni.

12 Algyőn egyes galambászok behunyt szemmel kimennek a temetőbe és egyik sírról földet markolnak föl. Szoktatás céljából ezt szórják a galambpadlásra. Mások szerint a koldustól lopott bot legjobb a galamb kijárójánál. Úgy vélik, hogy a galamb megszokik, ha koponyából iszik, és ezen a boton jár ki a házából.

13 A hiedelem öreg galambászok körében ma is él. Akadtak Tápén olyan lányos anyák, akik odabűvölés céljából galambszívet törtek, sütöttek abba a kalácsba, amellyel a kérőbejött legényt megkínálták. Érdekes újabb szokás, hogy a galambász esküvője után galambásztársai a templomajtóban egy pár fehér galambot eresztenek el. Ha pedig meghal, akkor az egyházi szertartás és a koporsónak a sírba eresztése után ládában vagy zsákban kihozott kedves galambjait szabadon eresztik. Mesélik, hogy egy fiatal alsóvárosi galambásznak, Virágh Györgynek legkedvesebb galambját, nagy megdöbbenésre, véletlenül vele együtt földelték el. A többi elröpült.

14 12 Ismeri Tömörkény L, Új bor idején 148; Móra F., Utazás a földalatti Magyarországon 21. 13 Kálmány II, 227. 14 Előadásunk első megjelenése: A szegedi galambászat. NK. 1956. Itt kiegészítésekkel bővítettük, tehát ez a végleges szövegezés. 392