Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A hubertsárga azonban nyilván Hubert András felsővárosi szűrszabó nevével függ össze. Szakmai leírásokban előfordul még a jórészt szintén jeles szegedi galambászok nevét őrző aignerfekete (fehér csőrű, kockás fejű), batancsfekete (fekete csőrhegyű), batancskék (kockásfejű,|világoskék), batancssárga (hosszúkásfejű), batancsvörös (nagytestű), b'ézdánkék (közepescsőrű, világoskék), bitópiros, bitóvörös (széles szembőrű, dülledt szemű, kiváló röptű), hasonlóan családnévi címervörös, gácsérfekete (nyúlánk, körtefejű), gálfekete (kistestű, közepes csőrű), irhágerkék (világos), irhágersárga (kis testű), kekezovicskék (— közepes csőrü, sötétes), kocsisfehér, kopaszvörös, kopaszhátas, liptaisárga (hosszúcsőrű, körfejű), mecsekifekete (vörös szemű), mészároskék (világos), révészvörös (keskeny kontyú), roziárvörös (szép állású), sütőkék (világoshék), szankakék (homályoskék), zsótérfekete (kicsiny, kitűnő röptű). Ezeket mi nem hallottuk, de használatuk biztosra vehető. A másik igen kedvelt keringő fajta a bécsigalamb, vagy röviden csak bécsi. Kerek, sima a feje, kurta a csőre, nincs fésűje. Tollazatának színe szerint van bécsikék, bécsivörös, bécsisárga. Winkler szerint még nem sikerült tisztázni, vajon Bécs vagy Pest-e a szülőföldje. Úgy véli azonban, hogy a török hódoltsággal került hazánkba, és innen Bécsbe, Pozsonyba, Prágába. Hogy a mai jellege szerint hol, melyik városban tenyésztették ki, nem tudjuk. Kitűnő tulajdonságainál fogva világszerte elterjedt. Szegedre talán a céhesség korában került, amely az akkori iparosvándorlás mellett egyúttal természetesen kultúrjavak nagyfokú cseréjét is jelentette. A szegedi galambászok erősen ragaszkodnak mind a purcli, mind pedig a bécsigalamb fajtisztaságához. Sem egymással, sem más fajtákkal nem keresztezik őket. Az esetleg mégis előforduló korcsokat levágják, megeszik. Törzsökös szegedi galambász csak ezt a két fajtát : a purclit és a bécsit kedveli, becsüli igazán. Mégis a purclitartóké a túlnyomó többség azokéhoz képest, akik a bécsiért lelkesednek. Mellettük ideig-óráig más sportgalambok is divatoztak Szegeden. Ilyen volt a kilencvenes években a hanóvergalamb, röviden hanóver, amelyet Winkler János 'hannoveri keringő' néven jellemez. Öreg galambászok értékes fajtaként emlegetik, teljesen meghonosodni azonban nem tudott. Ma már csak az idősebb nemzedékek emlékeznek rá. Ugyanez a helyzet a sturtli néven ismert keringőnél is, amely a bécsihez hasonló tarkatollú fajta. Szintén a bécsigalamb rokona a pörtli, de nyaka és orra rövidebb, feje kerek. Jellemző rá, hogy forogva, hemperegve, örvénylő mozgással ereszkedik le. Főleg Budapesten kedvelik. Városunkban több kezdeményezés ellenére sem tudott népszerűvé válni, elterjedni. Végezetül megemlítjük, hogy a purclinak van egy régebbi, de már kihalóban levő változata is. Ez a bíbicgalamb, amelynek csákányfésűje, bajusza vagy pofája van. Jó fajta volt, de nem mutatós. A vérbeli szegedi galambászt a keringő, sportgalambok mellett más galambfajták, így a hús- és díszgalambok nemigen érdeklik. A teljesség kedvéért mégis megemlékezünk róluk, hiszen a galambtenyésztőknél előfordulnak. A húsgalamb a szegény, sokgyermekes munkásnak, altisztnek, szegény iparosnak családjában értékes táplálék. Ebbe a körbe számos galambfajta tartozik. A parasztgalamb tollaslábú, vagyis gatyás fajta. A tollazat bősége szerint van kisparaszt, nagyparaszt. A törökgalamb a Szegeden tenyésztett legnagyobb fajta, ne387