Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

„Az elbirtoklásnak e különös módján aztán nem segít se bíró, se kapitány. A szegedi galambászok nem is mennek az elfogott galamb visszaítélése végett a bíróhoz,, hanem kiváltják és iparkodnak ők is elfogni a másik galambját." „Ezért van Szegeden kevés intelligensebb tenyésztő, mert a művelt ember megunja a folytonos csereberét, kiváltást, ha a galambász elfogja galambjait." „Galambász számba — írja Hegedűs — Szegeden az megy, aki legalább 5—6 pár purclit tart, azokat felkergeti, hogy szép szállásukban, magas repülésükben gyönyörködjék. Mondhatni, gyönyörű látvány is az, ha egy jól betanított purclicsoport (10—14 db) a tetőről felriasztva, csigaalakban a ház fölött keringőzve emelkedik följebb és följebb a levegőben. Az együtt keringőző csoportban mindig van egy-kettő, amely vet (vetős purcli). Ezek keringőzés közben kivágnak a csoportból, följebb szállnak annál egy pár méternyi magasságra és a repülést elhagyva, mintegy gurulva, forogva a levegőben visszaesnek, visszavetnek a csapat közé és repülnek tovább. E látvány élvezete a legédesebb jutalom a galambásznak fáradozásaiért." Hegedűs igen találó jellemzése szerint „a galambásznak és galambnak közös ellensége a vércse. Impozáns látvány, mikor a magas rétegekben keringőző csoportot űzőbe veszi a vércse. Egy-egy járatlanabbat kiűz a csoportból és azt kergeti, űzi a levegőben. Ha galamb gyors menekültében csak egyszer is megbukik és nem egyenest ereszkedik, vágódik lefelé, akkor elveszett. A vércse alája kerül, begyébe vágja a karmait és nyílgyorsasággal repül tóvá zsákmányával." Végül megemlékezik a galambpiacról is. „A szegedi galambpiac egymagában vetekedik egy kisebb kaliberű kiállítással. Többnyire zsákokban viszik föl a piacra a galambászok az eladásra szánt galambokat. Van ott fehér gatyás, parasztgalamb, fehér purcli, feketehátú, vöröshátú, fésűs vagy örvös galamb, begyes galamb, vadóc, a legkülönfélébb fajták, a legtarkább vegyülékben. Érdekes elnézni, mint húzza ki a vevő előtt a galambász a zsákból a galambot, farktollait, szárnyát és lábait összefogva, gyengén megsimogatja és az öntetszelgés s számos dicsérő szavak között kínálja megvételre." „Aránylag olcsóért vesztegetik. Jó repülő purcli párja 1—1,50 forint közt ingadozik, míg kiállításainkon 2—3 forintot is, sőt többet is elkérnek érte a kiállítók. Régi galambászfamiliák, a Hódiak és Kaminárok és az általuk és utódaik által tenyésztett galambok is ugyanoly neveket kapnak : Hódi-fajta, Kaminár-fajta. Ezek a fajták azután keresettek és egy párnak ára 5—6—10 forintra is felrúg." „Kerül egy-két galambtenyésztő az intelligens elemek között is, akik azután sportként űzik a galambtenyésztést. így Aigner Ödön és Zsótér Bertalannak szépszámú kitűnő szegedi fajgalambjai vannak." Cikke végén Hegedűs igéri, hogy legközelebb „a legjobb szegedi röpgalambokról, a szegedi fajról fog megemlékezni." Sajnos, erre nem került sor. Mindebből is azonban világosan kitűnik, hogy Hegedűs értékes állapotrajzot hagyott a századvég szegedi galambászkodásáról hátra. A következőkben egyrészt éppen Hegedűs Andrásnak a maga nemében igen értékes és hasznos beszámolóját egészítjük ki, másfelől pedig jellemezzük a XX. század szegedi galambászkodását is. Először is magát a galambot mutatjuk be. Felsoroljuk, hogyan különbözteti meg a galambász szín, fej, szárny, farok és láb, egyéni természet és fajtajelleg szerint őket egymástól. Ezt a páratlanul kiművelt szóanyagot már Kálmány Lajos is némi figyelmére méltatta, de sajnos nem értelmezte. Szerencsére legnagyobb részüket öreg galambászok segítségével még meg tudjuk fejteni, sőt ki is egészítettük. 383