Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A vízimadaraknak díszes, kitűzésre szolgáló tolla, továbbá húsa, tojása mellett tudunk egyéb használatáról is. Nevezetes madár volt a gödény (Pelecanus crispus), amely a példabeszédbe is belekerült. Máig mondják a jótorkú, nagyokat ivó emberre: annyit iszik mint a gödény. Erre a mohóságra utal a régi halásznóta is: Gödénymadár émönt, ritka lőtt a magja, Ű vót a halaknak gyohontató papja. Be nem tellött soha torkának a szakja, Olyan vót, mint a pap telhetetlen zsákja. A gödények csakugyan nagy halcsíszárok voltak. „Már a módjuk is — írja

33 Lakatos — amely szerint halászni szoktak, elárulja nem közönséges halászmesteri képességüket. Nagy félkört alkotnak a vízen, s az annak két végén levő vezérhaj tók gyorsan úsznak előre, szárnyaikkal csapkodva a vizet, hogy ekként kis térre hajtsák össze a menekülő halakat. Ott aztán a hihetetlenségig kitátott csőrüket a vízbe dugva, roppant zacskóikat zsákháló gyanánt használják." Lakatos még egy régi vőfélyrigmust is idéz: A gödénynek nevét talán hallottátok, Hogy ez ritka madár, azt is jól tudjátok. Túzok, vadlúd, kacsa ime néznek reátok, Vízityúk is lassan sántikál hozzátok. A gödény söprűszerűen egybekötött tollait a régi szegedi gazdasszonyok a gyúrás közben szétszóródott liszt, asztali morzsa összesöprésére használták. Öblös állzsákjából dohányzacskó készült. Nagy csőrét halászkunyhók ajtajára, csónak orrára szögezték. Mindezeknek nyilván mágikus, oltalmazó célzatuk is volt, amelyet föltétlenül a középkor egyházi szimbolikája ihletett. Tudjuk, hogy a fiókáit önnön testével tápláló gödény, más nevén pelikán, régi Krisztus-jelkép. A sas húsát tudtunkra nem élték, de tollával a süveget sűrűn díszítették. A sasláb sokszor szolgált gyertyatartóul. Szárnyait kapukra szegezték. Ennek a díszítés másodlagos készsége mellett, eredetileg nyilván elriasztó hivatása volt: a bejárat körül ólálkodó gonoszok távoltartására irányult. Ismerve azonban János evangélista koraközépkori szegedi kultuszát, gonoszűző szerepét, azt is föltételezhetjük, hogy a hagyományt az egyházi szimbolika, a sassal jelképezett János alakja is befolyásolta. Tápén, tanyán imitt-amott még most is láthatjuk, hogy a tisztaszoba tükrének sarkába pávatollat tűztek. Ismeretes, hogy a tükörhöz minden népnél számos hiedelem, főleg rontó képzet fűződik. Eredeti célzata szerint a pávatoll nyilván nemcsak díszített, hanem oltalmazta is, aki belenézett. Tudjuk, hogy a középkor képrendszerében a páva a sérthetetlenséget, halhatatlanságot jelképezi.

34 Talán nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a felsorolt hiedelmekben a híres középkori „Physiologus,"

35 misztikus természetrajz parasztivá honosodott töredékei csillannak föl. 33 Vadászati és madarászati emlékeimből 74. Vö. még Uő. A hírős pelikán madárról. SzN. 1911, 306. sz. Beretzk P., Pelikánvadászat a szegedi Fehértón. Délm. 1937, 70. sz. 34 Doering, O., Christliche Symbole. Freiburg im Breisgau 1933, 118. 372