Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
A gyerekek is megtalálják a maguk játékát a Tiszán. Az úszni tudás régebben vízenjáróknál sem volt általános, legföljebb ha kutyázni, azaz kézzel-lábbal hadonászva úszni tanultak meg. Zsineget, kendermadzagot kötöttek a bokájuk fölé, hogy a vízben meg ne fogja a görcs. Keresztet vetettek a Tisza vizébe mártott ujjal, mielőtt beleléptek volna fürdeni. Először mögbuggyantak, mártóztak, vagyis merítkeztek, azután kezdtek úszni. Tápai gyerekek vízben fürdő társaiktól így kérdezik, hogy meddig ér: möszt ér a víz? Ezt ér! Egyúttal testükön is mutatják a mélységet. Régebben a gyerekvilág kedves parti passziója volt a szűrés, tápaiak ajkán palintázás, parittyázás, a szajániakén szüvődözés: a víz tükrére úgy dobni lapos kavicsot, cserépdarabot, lapos, cserepesre száradt és tápaiasan cserjeg néven emlegetett göröngyöt, hogy alámerülés nélkül többször ugorjon a víz fölszínén. Tömörkény boszniai katonaéletéből említi, 17 hogy a szegedi legények ott is szűrtek a Lim vizén. A tápai gyerekek kedves játéka volt a cserjegvár építése a parton Összegyűjtött cserjegekből. Egy helybeli monda szerint negyvennyolcban Kossuth Tápén is járt. A gyerekek éppen a gyöpön játszottak valamit. Odament hozzájuk és megparancsolta nekik, hogy cserjegvárat építsenek. Azonnal hozzá is fogtak. A vár hamarosan elkészült. Most Kossuth a gyerekeket sorban a várra fektette, és mindegyiknek rávert a hátuljára. Amikor az utolsó is megkapta a magáét, elárulta magát: én vagyok a Kossuth Lajos! Szeretetből történt, hogy kikaptatok tőlem. Mondjátok meg majd otthon is, ti sem felejtsétek el, hogy itt járt Kossuth Tápén. Hajdani szegedi gyerekek sippadni, sibbadózni is szoktak : a tiszaparti laza, nedves homokba belefúrták magukat és toporogtak benne. Az is járta, hogy a parton mélyen kiszedték a homokot, kutat csináltak, árkot vágtak hozzá és vizet vezettek bele, beleültek. Bekeverték sárral magukat, azaz ördögöt csináltak. Azzal is játszottak, hogy ki tud homokot mély bukással a fenékről felhozni. Erről egyik világteremtési mondánk is eszünkbe jut, amelyet Kálmány hagyatékából máshol mutatunk be. A Tiszába, vízbe fulladt ember felkutatását a néphit szerint a nagypéntöki kinyer segítette elő. Erről bővebben a nap hagyományvilágánál emlékezünk meg. A Tisza vizének, folyásának, medrének számos megkülönböztetett, névvel illetett része van. Tömörkény hallomása szerint Színtisza a Tisza medrében levő víz a kiöntések, holtágak, pocsolyák nélkül. A szabályozással nyert medernek Újtisza, a holtvíz, dögvíz, dög néven emlegetett holtágaknak Öregtisza, Dögtisza, Döglött-Tisza, polgáriasán Holttisza a neve. A Tisza anyamedrében folyó víz a csapat, régi kihalt szóval vízágyás. Ha a Tiszának nincs meg a kellő sodra, folyása, akkor a halászok ezt mondják : gyönge a csapat. Ha megvan : erős a csapat. Hallható vízjárás néven is. A víz sodrának olykor járja a víz sebje, a Tiszáról szólva: Tisza sebje megnevezése is. A víztükör egyes részeinek ráncosodása a sorlás. A Tisza fenekén lévő nehéz, halászó szerszámra is rátapadó gaznak a vízenjárók nyelvén alsögazlás, a víz szinén úszónak pedig fölsőgazlás a neve. Az alsógazlásra tapasztalt halász már a víz állásból, színéből következtet. Voltaképpen a csapat jelentésével egyezik a régi hajósnép nyelvén az országút, ország útja, másként nyári meder is: a Tisza hajózásra alkalmas medre, amelyet nem foglalnak el a partnál kikötött bárkák, hajók, vízimalmok, partfürdők. 17 Tömörkény I., Szegedi parasztok és egyéb urak. 214. 343
