Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

kerére zabot szórtak, hogy megfoganjon és majd bőven teremjen. Az eperfa megbecsülését sajátosan fejezi ki, hogy régebben egyes jámbor alsótanyaiak elsővasárnap, másként újvasárnap, vagyis holdújulásra eső vasárnap hajnalban kimentek az eperfa alá, ahol imádkoztak, majd egy karéj kenyeret és egy ital bort vettek magukhoz. Külön van a 8—10 négyszögöl terjedelmű palántáskert, röviden palántás, amelyben Alsótanyán a paprika-, Felsőtanyán pedig a káposztapalántát, továbbá a konyhára szükséges zöldséget, főzeléket nevelik. Az istálló, ól közelében van a szénáskert, vagyis a tanyának az az elkerített része, ahová a szénakazal, kúpba rakott kukoricaszár, rázott néven emlegetett szálas vegyestakarmány, esetleg nádkúp is kerül. Olykor szűrű néven emlegetik, mert valamikor itt folyt a nyomtatás, az újabb évtizedekben pedig a cséplés. A kiskerítés, másként belsőkerítés, a birtok nagysága szerint változó 200—800 négyszögöl gyepes térség, mintegy az udvar tartozéka. Néhány hasznos, de nem gyümölcstermő árnyékot vető fa is van benne, főleg a gyorsan fejlődő akác-, esetleg eperfa. Tavasszal, nyáron rendesen ez a libalegelő. A napsütéses őszi hetekben itt szokták szikkadás végett tartani a frissen szedett paprikát, kukoricát, takarmánytököt, ha az ereszét alatt már nem férnének. Erre a célra egyébként a veteményes is megfelel. Itt történik fűre telepedve a paprikafűzés. Itt állítják föl a szërgyia, szelvián néven emlegetett, leásott oszlopokra kötött rudakat, amelyeken a paprikafüzérek késő őszig száradnak. A tágas udvaron a gémeskút hatalmas, legtöbbször házilag vájt, újabban cementből öntött itatóvályúkkal a marha, ló, kisebbekkel a disznó, még kisebbekkel az aprójószág számára. A szőlő közelében esetleg egy másik kutat is látunk. Körülötte hordók, amelyekben a kékkövet, meszet, egyéb szereket oldják, illetőleg oltják. Van olyan tanya is, ahol a vízzel, kékkővel telt hordókat gyerekszánkón ló vontatja az 50—100 m távolságban levő szőlőkbe. így kevesebb a fáradozás. Természetesen a szánkó is otthon készült: a talpakra közvetlenül deszkákat szögeznek. Ennek kisszánkó, száraz-szánkó neve is hallható. Alsótanya külső részein, továbbá a halasi földre kirajzott szegediek tanyáin egyes jobb módú gazdák a kút közelében, esetleg felhagyott csordakút helyén kisebbnagyobb, 30—60 mégyszögölnyi gödröt ástak, amelybe ivás végett élő halat is vettek. Ez a halasgödör, amelyet időnként hálóval meghalásztak. Itt-ott varsa is akadt bennük. Ismeretes, hogy a szegedi embernek egyik legkedvesebb étele a hal. A külső tanyavilágban friss és jó halhoz nehezen lehet hozzájutni, a széksós állóvizek apró halai pedig íztelenek. A nagykút közelében, tehát az épületektől távol — részben tűzbiztonsági okokTanyai parasztház napraforgószárból eszkábált „redőnye' 332