Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

bármi olyan ünnepség, lakodalom vagy gyászeset történik, hogy sok kocsi fordul meg a tanyán, a zsöllér köteles átjönni oda, és a kocsik között rendet és tisztaságot tart. Ennek ellenében a gazda a földben való dologhoz napszámosnak elsősorban a zsöllért és a feleségét tartozik fölfogadni rendes napszámba. A zsöllér tarthat két malacot is a kis tanya körül a mezőn, de csak pányván. Továbbá ha télen a gazda az öreg tanyába feleségestül dologra rendeli, gyermekeit is viszi, s amíg a dolog tart, mindnyájukat a gazda tartja élelemmel. Ez a berendezés nem nagy baj. Télen úgyse kap napszámos munkát, s megy szívesen a szegény zsöllér, mert arra a napra megtakarítja az eleséget." A századfordulón Tömörkény idejében még nem volt általános a tanyakerítés. Neki is föltűnt, egyébként máig így van, hogy a tanyán nem készül vertfalból, vályogból kerítés, mint az alföldi falukban. Nyilván az a megfontolás, hogy a nap melegét, a szükséges széljárást nem akarják felfogni. Egyébként a tanyatelek efféle szilárdabb anyaggal való körülkerítése a nagy, olykor több holdas kiterjedés miatt gyakorlatilag is lehetetlenség. A kerítés anyaga igen változatos. A hangából, olajfából (Aleagnus angustifolia), eperből, esetleg akácból való nem magas élősövény is előfordul főleg út mentén, vagy olyan helyeken, ahol nem árt, ha a napsugarakat föl is tartja, visszaveri. Kezdetlegesebb kerítés készül főleg szegényebbeknél — ledugdosott nádból, napraforgó- vagy kukoricaszárból is, amelyet bekorcolnak. A korc vízszintesen, jó 1 m magasságban elfektetett tányéricaszár. Ehhez erősítik dróttal a ledugdosott szálakat. Olykor közvetlenül a föld fölött egy másik korcot is fektetnek, hogy a kerítés szilárdabb legyen. Jobb módú helyeken is sor kerül ilyen ideiglenes, rögtönzött kerítés készítésére. Erről még mindjárt többet is mondunk. Tartósabb kerítés készül a maguk nevelte akácfából hasított karóból, olykor már a Városban készen vett lécből. Újabb évtizedekben a sodronykerítés, tanyai nyelven drótkerítés is terjed. Ennek azonban a tanyai ember szemében nagy hátránya, hogy nem javítható, tatarozható : ha pusztul, akkor az egészet el lehet dobni. A szegedi tanyákat a kerítés, a kerítéssel való gazdag tagoltság klasszikus módon jellemzi. Általában erről lehet mindjárt megismerni a halasi, majsai földön is azokat a tanyákat, amelyekben szegedi sarjadékok élnek. A primitív pásztor-, csősztanyának nincs kerítése, hiszen itt átmeneti hajlékról, szinte csak meghúzódó helyről van szó. A szegedi mezőgazdasági árutermelő tanya fokozódó munkamegosztása és mind tökéletesebbé váló termelési technikája szükségszerűen magával hozta a gazdasági udvar tagolását. A szőlőtelepítést, gyümölcsöst, így az ugyanegy nemesfajtával betelepített és barackos, őszibarackos, továbbá a nemes kíferös telepítéseket védeni kell a lábasjószág pusztításaitól. Emiatt szükséges az udvarkerítés is. A házvégnél ott, ahol a tisztaszoba ablaka van, keskeny virágoskert rekesztésére is sor kerül. Sok tanyaház háta mögött ott van az elkerített eprös, epröskert mintegy 20—60 négyszögölnyi gyöpös terület, ahol számos eperfát látunk. Ide csukják be az anyakocát meg a malacokat eprészni. Elkülönítésére azért került sor, hogy az aprójószág ne férkőzzék hozzá, mert annak árt: mögfostosodik az eperevéstől. A tanyai ember egyébként úgy számítja, hogy 1 jól termő eperfa vetekszik 2—3 métermázsa árpával. Tömörkény híradása szerint

142 a múlt században az eperfa ültetése alkalmával gyöTömörkény I., Új bor idején 178. Tömörkény I., Förgeteg János 125. 331