Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Alig léptek a szobába, a lovak már kívül, az ajtó előtt álltak. Erre Várhelyi József sajátkezűleg kötötte be a lovakat, az ajtót bezárta, a keresztvasat beigazította, lánccal a kilincshez erősítette, és végre harapófogóval a láncszemekbe drótot font. Azzal bementek a szobába és várták mi fog történni. Már bent a szobában is csoda történt. Amint a plébános, és a házbeliek beléptek, az almáriumon levő fehér takarónak négy sarka önmagától felemelkedett, és a rajta levő üvegedényekkel, csészékkel, poharakkal együtt nagy lárma és csörgés közt az ágy alá repült. Ebben a pillanatban lódobogás hallatszott: Kónya lovai megint csak kiszabadultak és ismét ott állottak reszkető lábakkal az ajtó előtt. Amikor pedig az ágy alól kihúzták a terítőt, csodálkozva látták, hogy abban az erős csörrenés és zörgés ellenére egyetlen darab sem sérült meg, annál kevésbé tört össze." Öregek máig emlegetik. A történetnek Tombácz Jánostól előadott két változatát is megörökítettük. A sikátorok, keresztutak, illetőleg útkereszteződések szellemvilágát megfelelő kapcsolataikban mutatjuk be (malom, Luca, János napja, rontás). Homoki hajlékok, tanyaházak Az első homoki hajlékok igen kezdetlegesek voltak. Inkább csak férfiak: pásztorok, csőszök húzódtak meg bennük, családjuk ritkán volt velük. Ilyenekben vonta meg magát szegényparaszt bérlő, erdőmunkás népünk is, amikor a szegedi határ nyugati részeit feltörték. A társadalom nem támogatta őket, csak addig nyújtózkodhattak, amíg a takarójuk ért, magyarán: amennyire földhöz ragadt szegénységükből telt. A fődház, fődputri, putri, putriház első leírója

135 Dugonics András: „Azokat a házikókat, melyeket Magyarországnak némely részein a föld alatt ásnak és télennyáron benne laknak az emberek, Putrinak nevezik az oda-való emberek." A partba, homokbuckába vájt kezdetleges hajléknak partház volt a neve. Csak egy helyiségből állott. Ablaka nem volt. A belsejét napraforgószárral borították be, hogy a homok omlását föltartsák. Az alsó részét esetleg vesszővel is körülfonták és betapasztották. Nyeregteteje volt, olykor a koszorúfáját is betapasztották. Rendesen mélyebb volt a fölszínnél. Úgy mentek le, amikor beléptek. Akadtak az erdőben is hasonló csőszkunyhók. Átokházi putri 135 Dugonics A., Jólánka I, 122. 324