Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Vannak ilyenek. Földek is, és házépületek is. Átkozott helyen lakni nem jó. Van föld, kint messze a pusztákban, akit Átokházának neveznek. Arról hosszú ideig az volt a hír, hogy azon megélni nem lehet. Aki azon gazdálkodni akar, biztosan belepusztul minden iparkodásba. Hát — mondják az emberek — vannak házak is így. Hogy átok van rajtuk. Hogy ki volt az a bizonyos, és mikor történt, hogy rátette a házra az átkot, azt nem lehet tudni, de átok van a házon, aztán az úgy van. Bolondokat beszéltök — mondja egy öreg nevetve — egyik tégla olyan, mint a másik tégla. Az egyikbül is ház épül, mint a másikbul. De nem úgy van az — vetik ellen amazok — nem tud kend a kendtök környékibe olyan házat, hogy akié csak az a ház volt, az egy se boldogult. Hogy azt a sors mindig töretés alá tötte? Akkor az öreg emlékezni kezd lassan egy sarki házra, hogy azám. Bolt volt benne, de ahány boltos csak volt benne, az mind tönkre ment. Csinálhatott az akármit, csak nem gyarapodott. Egyik a másik után. No lám — mondják az átok barátai diadalmasan — aztán azt hiszi kend, hogy kocsma nem volt így? De volt. Nem is egy. Jut eszömbe neköm is ilyen — mondja egy ember —• hiába mönt abba a házba akármilyen kocsmáros, akármilyen borral, de nem ügön nyitották rá arra az ajtót. A jó borra se? Hát nem. Aztán nem. Ha be is tévedt oda valaki, az is csak egyször volt ott, másodszor már nem mönt oda. Aztán maga se tudta mögmondani, hogy miért?" Egy elátkozott őszeszéki házat, Kónya Mihály tanyáját századunk elején sokan emlegették. „Mintegy két hét óta—írja 134 egy szegedi újsághír—rejtélyes dologról suttogtak a felsőtanyaiak. Egyre-másra beszélik, hogy az őszeszéki kapitányságban, Kónya Mihály tanyájában szellemek járnak. Mert csakis azok tehetik meg azt, hogy a Kónya gazda lovai, bármily erősen is bekötik őket az istállóba, és az ajtót is rájuk zárják: egy pillanat múlva már az udvaron vannak, anélkül, hogy bárki is hozzájuk nyúlt volna. Ez a csoda többször megesett a lovakkal, egész Felsőtanya csak a szellemekről beszél, amelyek eloldozzák a lovakat és fölnyitják előttük a bezárt ajtót. Kónya Mihályék annyira megijedtek már, hogy az asszony nem is mert otthon aludni. Eleinte azt hitték, hogy majdcsak megszűnik a csuda, de mindebből nem lett semmi. A múlt héten Kónya Mihály elment Várhelyi József felsőközponti (balástyai) plébánoshoz, és megkérte, hogy szentelje be a házát, vagy valamiképpen segítsen rajta, hogy a szellemektől megszabaduljon. A plébános nem volt otthon. Hosszas rábeszélés után egy rendőrrel a káplánja ment ki a helyszínre és ott — amint a nép mondja — a lelkész is meggyőződött a csodálatos eseményről. Pár nap múlva Kónya Mihály megint beállított a paróchiára, és térden állva kérte Várhelyi plébánost, hogy menjen ki hozzá. A plébános eleinte a lelkére beszélt a gazdának, ne higyjen semmiféle szellemben, mert nincs, és ha a lovak a bezárt ajtón is keresztül tudnak jönni, ezt bizonyára valamelyik szomszédja cselekszi tréfából. Kónya azonban addig könyörgött, míg a plébános egy rendőrrel kocsira ült és elhajtott a szellemektől megszállott házba, azzal az elhatározással, hogy a babonába esett gazdát a helyszínen fogja meggyőzni és kijózanítani. Úgy mondják, hogy Kónya Mihályékhoz érve, a plébános ráparancsolt a rendőrre, hogy szorosan kötözze meg a lovakat. Aztán az ajtót bezárták, a keresztvasat pedig a helyére igazították, és azt maga a plébános drótozta össze. 134 Szellemek a tanyán. Kónya Mihály lovai. SzN. 1907, 120. sz. 21* 323
