Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Nem is lett többé az öregnek egészsége, a nyila is belecsapott a házába.

105 Ha a fecske alacsonyan repül, eső lesz. A tehén véres tejet ad, ha fecske repül át a hasa alatt. Ha a fecskét bántják, néma gyereke lesz a családnak.

106 Amikor a kömpöciek tavasszal megpillantják az első fecskét vagy gólyát, csomót kötnek a zsebkendőjükre, hogy szerencséjük legyen. A fecske szegedi kultuszát Tömörkény István egyik legszebb novellája is megörökíti. Szegedi fiúk Boszniában szolgálnak. Vándorló fecskék pihennek meg ősszel szállásuk tetején. „A barákok szobáiban nem volt az este lárma, csak beszélte egymásnak a nép boldogan, hogy lám, hát erre jöttek. Hogy bizonyosan tudták, hogy erre kell jönniök. Talán otthonról üzentek is velük, mert az ilyesmi lehetséges, miután a fecskék az Isten madarai. Mondja kend mán komám, nem vöszi-e kend észre, hogy ez a nagyobbik-e, ez a kövér, nem épp az öregszüléméktül való?" Reggelre elgémberedtek szegénykék. A katonák tenyerükben melengetik életre őket. Befűtenek, megvendégelik, majd úgy bocsátják szárnyára a fecskerajt.

107 A gólya valamikor külvárosi házak kéményére is fészket rakott. Manapság már a szegedi tanyákon is elég ritka. Egy azonban máig sem változott: a gólyát is szereti mindenki. Most is élő hiedelem, hogy sem a gólyát, sem pedig a fészkét nem szabad bántani, mert a ház leég, a határt meg elveri a jég. Ha a tavasszal visszatérő gólya lucskos, sáros, akkor jó termés lesz, ha szép fehér, akkor pedig rossz. A gólyáról azt tartották a régi szegedi pákászok, hogy meg tudja jósolni a szél irányát, aminek a lápok, rengeteg vizek világában nagy jelentősége volt. A gyermekek körében máig számos mondóka él, amely a gólya látásához kapcsolódik. A legrégibb följegyzés Ipolyi Arnold kéziratos szegedi hagyatékából így hangzik: gólya, gólya gilice, mit viszöl a szádban? Szőröcskét, szőr öcskét. Minek az a szőröcske? Szitát kötögetni. Minek az a szita? Korpát szitálgatni. Minek az a korpa? Disznót hizlalgatni. Minek az a disznó? Kocsit kenyögetni. Minek az a kocsi? Szálfákat hordani. Minek az a szálfa? Deszkát csinálni. Minek az a deszka? Kisházat csinálni. Minek az a kisház? Legényöket, lányokat belehívogatni, abban táncolgatni.

108 Ismeretes a véreslábú gólyáról szóló mondóka is, amelyet síppal, dobbal, nádihegedűvel kell gyógyítani. A gólyafészek a boszorkánypörökben orvosságként szerepel. A háztájék madaraihoz valamikor hozzátartozott a megszelídített daru is. Erről máshol szólunk bővebben. A régi szegedi vendégfogadók, de olykor polgárházak, tápai paraszthajlékok udvarán is ott begyeskedett a páva. Néha még manapság is. Az egyik hajdani híres vendéglőnek éppen Aranypáva, pávakocsma volt a neve. A szépen kiöltözött, kényeskedve lépkedő fehérnépre manapság is mondják: úgy sétál mint ëgy páva. Kálmány följegyzése szerint

109 a páva azért olyan sovány, mert tolláért hiúságból eladta a húsát az ördögnek. A cifrálkodó, rosszhírű fehérnép otthonát bizonyos lenézéssel régebben pávaház néven emlegették. Nyilvánvaló, hogy a pávatartás eredeti célzata az volt, hogy jelenléte a tüzet elriassza, messzetartsa a háztól. A páva ugyanis már az ókeresztény szimbolikában a sérthetetlenség, halhatatlanság jelképe. Máshol is említettük már, hogy tanyán, Tápén díszítés okából, illetőleg megszokásból még manapság is tűznek pávatollat 105 Kálmány III, 94. 106 Kovács J. 373. 107 Tömörkény I., Vízenjárók 148. 108 Ipolyi Gyűjt. 109 Kálmány L., Világunk alakulásai 47. Vö. még EA. 2852. 311